Romulus és Remus is karácsonyozott?
Romulus és Remus barlangja mellett ünnepelték először a karácsonyt Rómában
Romulus és Remus, a városalapítók barlangja mellett épült fel az a keresztény templom Rómában, ahol a karácsonyi ünnep hagyománya elkezdődött - állítja egy neves olasz régészprofesszor.
2007.12.24 10:11MTIOlasz régészek alig egy hónapja találtak meg egy földalatti barlangot, amelyről feltételezik: ez volt a mitikus barlang, ahol a halálra ítélt ikreket az őket megmentő anyafarkas táplálta. A "Lupercale" barlangtól alig néhány méterre építtette fel Constantinus (Nagy Konstantin) római császár Szent Anasztázia templomát, ahol valószínűleg első ízben mutattak be december 25-én karácsonyi misét. Constantinus volt az, aki nem csak véget vetett a Római Birodalomban mintegy 250 évig tartó keresztény-üldözéseknek, hanem 313-ban egyenesen államvallássá tette a kereszténységet. A császár kulcsszerepet játszott abban, hogy egységesítették Jézus Krisztus korai követőinek hitét és szertartásait, majd 325-ben összehívta a nicaeai zsinatot, amelyen rögzítették az egyes fontos keresztény ünnepek időpontját. Addig a karácsonyt, Jézus születését különböző időpontokban ünnepelték, végül azonban december 25-ben állapodtak meg, amely egybe esett a római napisten, Phoebus születésének napjával. Andrea Carandini, a római La Sapienza egyetem professzora szerint egy évvel a nicaeai zsinat után már felépítették a Szent Anasztázia bazilikát, és valószínűleg itt ünnepelték először a karácsonyt Rómában december 25-én. Ez egyike volt azoknak a törekvéseknek, amelyeknek célja a pogány rítusok és a keresztény szertartások közelítése volt az új vallás korai időszakában, ezért természetes volt, hogy egy a templomot egy ilyen rítus színhelye közelében emeltek. A város őstörténetét felidéző februári Lupercalia ünnep egészen 496-ig dívott Rómában, akkor azonban I. Gelosius pápa a többi pogány rítussal együtt betiltotta, és helyére bevezette Szűz Mária megtisztulásának ünnepét, amely a magyar hagyományban Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepeként ismert. Ez a keresztény egyház történetének legrégibb Mária-ünnepe. A Szent Anasztázia bazilika volt az első olyan keresztény templom, amely nem a város falain kívül épült, hanem a Palatinus-dombon, amely a császári Rómában a hatalom és a vallás jelképe volt - tette hozzá Carandini professzor. Angelo Bottini, Róma régészeti főintendánsa, aki nem vett részt Carandini kutatásaiban, olyan fontos emlékeztetőnek nevezte a professzor állításait, amely segít a mai kor emberének megérteni a pogányságból a kereszténységbe való átmenet mechanizmusait. Bottini és Carandini egyaránt úgy vélekednek, hogy a jövendő ásatások megerősíthetik a kapcsolatot a farkas-szentély és bazilika között, amennyiben a Lupercaléhoz tartozó barlangrendszer részei közvetlenül a bazilika alá vezetnek. A földben 14 méter mélységben fekvő barlangba eddig csak kamerákkal tudtak behatolni. Bár vannak olyan szakértők, akik kétségeiket hangoztatják a mítosz megtalált helyszínével kapcsolatban, a régészek többsége úgy véli, hogy az ókori szövegek leírásai ráillenek a szentélyre, és a további bizonyítékok érdekében folytatják az ásatásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


