Sugar Blue, Mike Andersen Band, Póka Angéla
Világhírű sztárok az V. Budapest Blues Fesztiválon
Idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb, egyben legszínvonalasabb Blues Fesztiválja.
2008.03.19 19:18ma.huPóka Angéla és a Chieffoundation

Póka Angéla nevét meghallva elsőként a Megasztár ugrik be, pedig azóta, több formációban is szerepelt. Ezen az estén a Póka Angéla és a Chieffoundation lép fel, akik alter-soul, neo-soul stílusú számokat játszanak a saját bevallásuk szerint.
Póka Angéla 1974-ben született Budapesten, majd gyerekkorában Németországban és az Egyesült Államokban éltek.
1987-ben az Alhambra High Schoolban a Grease című musical szereplőválogatásán a több mint 200 jelentkező közül Őt választották ki a négy női szerep egyikére.
1988-ban felvették a Los Angeles County School for the Performing Arts középiskolába, az intézmény főiskolai karának gospel-szakára.
1992-ben neki ítélték az "Outstanding achievement for vocal performance in music" díjat, amelyet a főiskolán a legkiemelkedőbb zenei előadásért adnak.
2005-ben harmadik helyezést ért el a Megasztár 3 című televíziós műsorban, a rákövetkező évben megjelent a Dalok a döntőből című albuma.
A döntő után kereste meg Rigó Tamás gitáros az énekesnőt, hogy zenéljenek együtt, majd 2007 elejére összeállt a zenekar, hisz csatlakozott hozzájuk Bajkai Ferenc - dob, Gyöngyösi Gábor - billentyű és Vajdovich Árpád - basszusgitár, nagybőgő.
![]() | [4/5] | ![]() |
|
||
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


