A Nemzeti Táncszínházban mutatták be
Sakk-játék: Hang és háború táncjáték premier
A Gyulai Várszínház elhatározta, hogy 2010-ben, az Erkel-évben rekonstruálja az elveszett művet, amelynek megvalósítására Horváth Csabát és a Forte Társulatot kérte fel.
2011.01.19 12:55ma.hu/fortedanseA nyáron elkészült egyfelvonásos táncjáték szövegkönyve Szálinger Balázs költő verses szövegén alapszik.
A táncmű önéletrajzi ihletettségű, melyben megjelenik Erkel nemzetközi karrierjének kudarca, illetve az emiatt érzett keserűsége is: ebben az értelemben a Bach-korszakról ad hiteles látképet.
A Hang és Háború alcímű táncjáték zenei szövetének alapját az Erkel által írott zongoraművek képezik, amelyeket hangfelvételről Kassai István zongorán és Szecsődi Ferenc hegedűn ad elő.
Az újonnan elkészült Sakk-játék bemutatója 2010. július 20-án volt a Gyulai Várszínházban.
Fotó: Dömölky Dániel
A Gyulai Várszínház és a Forte Társulat közös produkciója
Sakk-játék
Hang és háború - táncjáték
Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Bora Gábor, Horváth Virgil, Kádas József, Krisztik Csaba, Nagy Viktória, Simkó Beatrix, Simkó Katalin, Sipos Vera, Szelőczey Dóra, Vati Tamás
Zene: Erkel Ferenc
Szövegkönyv: Szálinger Balázs
Díszlet-jelmez: Kentaur
Rendező - koreográfus: Horváth Csaba
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


