Filmek, koncertek egy messzi világból

Méz és tej csorog a folyóba - Indiai művészet és dallam az A38 hajón

Filmvetítés és táncelőadás mellett kiállítás, kerekasztal beszélgetés és koncert is szórakoztatja az érdeklődőket január 15-én a Duna-púdzsá Indiai Összművészeti Fesztiválon az A38 hajón a fővárosban.

2011.01.09 15:38MTI

A nyitóünnepségen Leveles Zoltán hindu szerzetes a Dunának mutat be szertartást: méz és tej csorog a folyóba, majd levéltányéron mécsesek indulnak útnak.

A fesztivál egyik fellépőjének tájékoztatása szerint a 16 órakor kezdődő programban szerepel Juhász Balázs vándorkiállítása, indiai-magyar kerekasztal beszélgetés a folyóinkért, Tóth Szabolcs és Mótyán Tibor szitár-tabla koncertje, Bittner Meenakshi Dóra dél-indiai klasszikus táncelőadása és Tóth Tamás Guru című dokumentum-játékfilmje, melyet 2010-ben a Kumbh Melán forgatott.

Juhász Balázs fotóművész Álmom India című kiállítása a világ ősi tradícióinak közös értékeire hívja fel a figyelmet, kifejezve a Föld országainak szellemi összetartozását.

A vándortárlat 2012 tavaszán, holi ünnepére érkezik Indiába, közben például Pécs, Szófia, Moszkva, Belgrád, Zágráb, Bécs, Prága, Berlin, Zürich, Párizs, New York, Kolumbia, Ecuador, Peru és Brazília közönsége tekintheti meg.

A tavaszköszöntő ősi holi fesztivál Indiában a színek és az összefogás ünnepe, a jó diadala a gonosz felett - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Guru című mozgókép főhőse Rámdász, a munkában megöregedett indiai utazó-kereskedő, aki felesége halála után elindul az egyik szent városban tartott nagy zarándoklatra Gurut keresni.

Az eseményen bemutatják Leveles Zoltán és Juhász Balázs Álmom India című könyvét is, a fotók mellett az érdeklődők gondolatébresztő írásokat olvashatnak.

A Duna-púdzsa kifejezés játékosan idézi az egyik legelterjedtebb hindu ünnepet, a durga púdzsát. A púdzsá szanszkrit szó, jelentése imádat, szertartás.

A Himalája csúcsaiban eredő Gangeszt a hinduk anyaként tisztelik, s forrásától torkolatáig naponta milliók mutatnak be neki hálaadó áldozatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.