Rajzos hétvége
Ámos Imre-mappa félmillió forint fölött
Sokan jöttek el, és sokan vásároltak is az Arte Galéria szombati, grafikai árverésén. Többször adtak százezer forintot vagy annál többet is egy-egy rajzért, sokszorosított lapért.
2010.12.04 19:17MTIAz aukció csúcsa két művészalbum, Ámos Imre és Henri Matisse mappája lett. Jól járt, aki az ünnepek hangulatát, az áhítatot és emelkedettséget érzékeltető Zsidó ünnepek című Ámos-litográfiasorozatot megvette.
Tizennégy olyan lapot kapott, amelynek mindegyékén ott a művész sajátkezű aláírása. Így nem tűnik soknak a félmilliót meghaladó, 550 ezer forintos leütés.
A negyvenkét, színes litográfiát tartalmazó Henri Matisse mappát 280 ezer forintos kikiáltási áron szerezte meg valaki. Százezer forint fölötti összeget még többször leütöttek.
Egy jellegzetes Kádár Béla-tusrajz, az 1928 körüli évekre datált Ló és lovasa 90 ezer forintról jutott 120 ezerre. Ugyanennyiért ütötték le a 44 ezer forintról indított Kondor Béla által szignált rézkarcot. Tízszeres emelkedést ért meg Rékassy Csaba 1970-es, Pálinkafőzde című szignált rézkarca. A játékos, groteszk, mozgalmas jelenettel túlzsúfolt kis lap 15 ezer forintról kezdett és 150 ezer forinton végzett. Ezzel az aukció legnagyobb licitemelkedését produkálta.
Két Szalay Lajos-művet is meg lehetett venni. Ugyanaz a gyűjtő szerezte meg mindkettőt, a mester hagyatékából való, korai akvarellt 55 ezer forintért, és a késői datálású, kétoldalas tusrajzot 130 ezer forintért. Jó ünnepi ajándék lesz - mondta a gyűjtő, aki megvette Reich Károly karácsonyi akvarelljét, 100 ezer forintért.
Ez a kis festmény annak idején, 1980-ban megjelent az Új Tükör hetilapban.

Egyaránt 80 ezer forintot adtak Czóbel Béla ceruzarajzáért, egy lányportréért és Bortnyik Sándor 1922-es, szignált, színes szitájáért. Egy Kassák Lajos-kompozíció pedig 75 ezer forintig jutott. Megvették Gyarmathy Tihamér korai, 1947-ből való tusrajzát az Elemek egyensúlyát 60 ezer forintért, míg az 1961-es tus és filc technikájú Lovagló harcos 34 ezer forinton ment el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


