Darren Shan felnőtteknek írt
Benned is megfagyasztja a vért A holtak vonulása
A holtak vonulása Darren Shan első felnőtteknek szánt sorozatának, a Város-trilógiának az első kötete. Egy utópisztikus thriller és egy vérfagyasztó horror elsőrangú keveréke, olyan hátborzongató olvasmány, amely még az erős idegzetűeket is próbára teszi.
2010.11.29 08:02ma.huCapac Raimi a Városba érkezik, hogy szerencsét próbáljon kisstílű gengszter nagybátyja mellett. Hamarosan azonban arra eszmél, hogy már a Város tejhatalmú urának, a Kardinálisnak dolgozik. A Kardinális a Város szülötte.
A Város a Kardinális teremtménye. Egy a lelkük, és sosem alszanak. A Kardinális mindent lát, ami az utcákon vagy a zárt ajtók mögött történik. A Kardinális mindenható.
Az öntelt fiatalember habzsolja új életét, amit csak néhány kellemetlenség zavar meg, például a rejtélyes, vak és néma szerzetesek, akik valahogy mindig feltűnnek Capac életének sorsfordító eseményeinél.
Vagy az a tény, hogy gyakorlatilag semmire nem emlékszik, ami az előtt történt vele, hogy a Városba érkezett…
Capac egy álmot és az inka neve által számára kijelölt sorsát követve belép a természetfeletti birodalmába. Miközben igyekszik beteljesíteni a küldetését, furcsa és izgalmas kutatásba kezd, hogy a nyomára akadjon eltűnt barátainak és saját, elveszített múltjának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06