Kell a feltöltődés
Palya Bea: Fotelos koncert majd Mexikó
Fotelos koncertet ad szerdán a Művészetek Palotájában (Müpa) Palya Bea; az énekesnő ezzel egy időre elbúcsúzik a közönségtől, mert négy hónapra Mexikóba utazik feltöltődni.
2010.10.23 10:17MTI"Mindig valahogy úgy teszem le decemberben az évet, hogy jövőre majd kevesebbet dolgozom, aztán általában még több lesz belőle. Az idei év valóban nagyon sűrű volt, sok projekttel" - mondta az énekesnő az MTI-nek.
Palya Bea idén tavasszal új lemezzel jött ki Én leszek a játékszered címmel, rengeteget koncertezett, nyáron Kapolcson tíz napon át ő volt a Művészetek Hölgye, énekelt egy Eötvös Péter-darabban is a Millenáris Teátrumban a Budapesti Őszi Fesztiválon.
"Évek óta Mexikóba utazom feltöltődni, most a kint tartózkodás hosszabb lesz, terveim szerint négy hónapos. Számomra az elutazás ténye önmagában segít regenerálódni egy hiperaktív életmódból. Meg persze Mexikóban ott van az óceán és Zipolite, a falu, ahová visszajárok, amely nagyon intenzív hely, tele energiával. Ott él az a jógatanár is, akinél most részt veszek majd egy tanfolyamon" - sorolta Palya Bea.
Elmondta, hogy új lemez tervezésével a következő hónapokban nem akar foglalkozni, viszont Mexikóban sokat fog írni. Mint fogalmazott, az írás a zene mellett egy újabb "izgató csatorna" számára. Talán jövő tavasszal egy könyv is születhet "gondolati érését" tükröző személyes esszéiből. Koncertezni persze 2011-ben is fog, három turné máris körvonalazódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


