Történeti Múzeum
Kalandozás az Ezeréves Püspökség múltjában
Ezeréves püspökség: Változatos korokon ível át a kiállítás, középkori kincsekkel és antik leletekkel találkozhatnak a látogatók a Budapesti Történeti Múzeumban.
2010.10.14 10:45MTI
A gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és érseki palota történetével, helyreállításával és régészeti kutatásának eredményeivel ismerkedhet meg a főváros közönsége az Erdély ezeréves püspöksége című kiállításon, amely kedden nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban.
A gyulafehérvári püspökség - később érsekség - ezer éves fennállásának alkalmából rendezett tárlat megnyitóján Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta: rajtunk múlik, hogyan sáfárkodunk a kapott örökséggel, gyarapítjuk vagy elfecséreljük azt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke felidézve a püspökség alapítását kiemelte: a kiállítás jó alkalom arra, hogy számot vessünk, mit tettünk az elődök áldozatához.
"A határok átléptek ugyan rajtunk, éppen kilencven esztendeje, de ma mégis úgy köszönthetjük a millenniumi kiállítást, hogy nagy adósságot törlesztve, a nemzeti összetartozás ünnepélyes kimondásával és törvénybe iktatásával - december 5-e szégyenét letörölve - a határok felett ismét egységes lehet nemzetünk" - fogalmazott a kormányfő helyettese.
Hozzátette: abban a városban köszöntjük az ezer esztendős gyulafehérvári egyházat, ahol alapítójának, Szent István királyunknak intő jelként közöttünk maradt jobbját őrizzük és tiszteljük.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: ennek az évezrednek az igazi kincsei valójában azok a püspökök, papok, tudós emberek és hívek, akik őrizték a hitet, védelmezték a magyarságot, szolgálták az erdélyi kultúrát, alakították a politikát, azok az emberek, akik szabadságukat vagy életüket adták Gyulafehérvár egyházáért, hitükért, magyarságuk megvallásáért.
Ezeréves püspökség kiállítás Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek azt mondta: a kiállítás bemutatja a fájdalommal, szenvedéssel, de ugyanakkor dicsőséggel teli történelmet.
A gyulafehérvári székesegyház és palota ezeréves egyházmegyei történelmük kőbe faragott tanúja, a székesegyház a három Hunyadi és a két Szapolyai kőkoporsójával, valamint az ismeretlen fejedelmi és püspöki sírokkal Erdélyország történelmének a pantheonja is - mutatott rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


