A közlekedés műszaki leleményeit láthatjuk
A "Hídember gépei" a közlekedési múzeumban
A 19. század első felének hazai közlekedési és más technikai újításait mutatja be a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Mozgásban - A Hídember gépei című időszaki kiállítása.
2010.09.29 15:15MTIA szeptember 30-án nyíló tárlaton a látogatók kipróbálhatják az 1827-ben induló, Pestet Kőbányával összekötő lóvontatású függővasút kétharmados kicsinyítésű mását - magyarázta Domonkos Csaba, a múzeum kommunikációs referense a helyszínen.
Mint mondta, ez a nyolc kilométeres szakasz volt az európai kontinens első közforgalmú vasútvonala, amelyről azonban mindössze nyolc hónap alatt kiderült, hogy gazdaságilag életképtelen - végül anyagát eladták tűzifának.
A Széchenyi korának közlekedési és műszaki leleményeit, újításait felvonultató kiállításon felépítették az első magyar gőzhajó, a Carolina mását is, melynek fedélzetére is fel lehet menni.
Domonkos Csaba elmondása szerint a hajót 1817-ben bocsátották a Dunára, mindössze tíz évvel azután, hogy Fulton az Egyesült Államokban megépítette a világ első gőzhajóját.
A lóvontatású vasúthoz hasonlóan azonban ez a vállalkozás is kudarcot vallott üzletileg, a gőzhajózás - Széchenyi hathatós támogatásával - csak később terjedt el Magyarországon.

A tárlaton betekinthetünk Vidats János pesti ekegyárába, amelyben előbb lójárgány, később gőzmasina hajtotta a gépeket. A látogatók a korábbi verziót próbálhatják ki, beállva a lovak helyére.
A kiállításon felidézik a Lánchíd alapkőletételét, valamint a Duna és a Tisza szabályozását is - az akkori vízrajzi térképeket össze lehet vetni a mai állapottal.
Szembesülhetünk a Balkánról Magyarországra érkező korabeli utazók viszontagságaival is, midőn egy karanténban kellett kivárniuk a betegségek lappangási idejét élőállataik és csomagjaik társaságában.
A háromhetes kényszerpihenőről egy svéd utazó beszámolójából és a karantén felépített másából alkothatunk képet. Anyagához híven maga a kiállítás is újítónak számít: a budapesti múzeumok közül elsőként a látogatók az egyes tárgyakhoz és dokumentumokhoz kapcsolódó audiokommentárokat tölthetnek le telefonjaikra a Bluetooth aktiválásával.
A 2011. augusztus 21-ig látogatható, angol és magyar nyelvű tárlaton számos, a nagyközönség által eddig nem ismert eredeti dokumentumot is bemutatnak.
Kapcsolódó írások:
- Újra fókuszban Michelangeló
- A világhírű Martin Munkácsi fotóiból nyílik tárlat Budapesten
- Budapest kincseiből nyílik kiállítás Londonban
- Hundertwasser, John Lennon és Joan Miró munkái Szegeden
- Multimédiás kiállítás nyílt Budapest elmúlt húsz évéről
- Ritkaságszámba menő retrospektív Miró-kiállítás Londonban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


