Ezer örmény vett részt
Örmények miséztek az Akdamar-szigeten
Mintegy ezer örmény vett részt a délkelet-törökországi Akdamar-sziget egyik templomában tartott, sokak által szimbolikus jelentőségűnek tartott eseményen, egy örmény ortodox szertartáson.
2010.09.21 13:45MTIA templomban 1915 - az örmények elleni első világháborús vérengzések - óta nem tartottak misét.
Törökország azzal a szándékkal egyezett bele a 10. századból származó templom megnyitásába, hogy enyhítse az örmények és törökök közt a véres múlt miatt máig élő feszültséget. Jereváni vélemények szerint azonban a gesztus nem több PR-akciónál.
A zarándokok hajón érkeztek a Van-tavon a szigetre, többségük a Törökországban élő - a mise megtartását eredetileg kezdeményező - örmény kisebbség tagjai, de többen jöttek Örményországból, Európából és az Egyesült Államokból is.
Sokan a templomon kívül elhelyezett kivetítőn és hangszórókon keresztül követték a szertartást. Az eseményt, amelyre eredetileg ötezer hívőt vártak, némileg beárnyékolta, hogy Örményországban bojkottot hirdettek a szertartás ellen, mert a török hatóságok nem engedték a mise idejére egy kereszt elhelyezését a 2007 óta múzeumként működő templom tetején.
A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a 200 kilogrammos kereszt súlyát nem bírná el az ezeréves épület tetőszerkezete, és a jelképet végül a templom bejáratánál helyezték el. Az elutasítás miatt sok örmény lemondta a szigetre tervezett útját.
Az örmény apostoli egyházat irányító ecsmiadzini pátriárka eredetileg két képviselőt küldött volna az eseményre, de a kereszt körüli huzavona miatt végül erre sem került sor. Jerevánban közben több százan gyűltek össze az első világháborús vérengzések emlékhelyén, hogy tiltakozzanak az Akdamar-szigeti mise ellen.
A törökországi örmény kisebbség nagyjából 70 ezer fősre tehető, tagjai elsősorban Isztambul környékén élnek, ahol több templomuk is van. Törökország és Örményország tavaly megállapodást írt alá a diplomáciai kapcsolatok felvételéről és az évekkel ezelőtt lezárt közös határuk megnyitásáról.
A folyamat azonban a szerződéssel kapcsolatos kölcsönös vádaskodások miatt megakadt, és Jereván áprilisban bejelentette, hogy leveszik a megállapodás szövegének áttekintését a parlament napirendjéről.

Az örmények szerint mintegy 1,5 millió honfitársukkal végeztek a törökök az első világháború idején végrehajtott mészárlások során.
Jereván szerint a vérengzések népirtásnak tekinthetők, Ankara viszont elutasítja ezt a szóhasználatot, és azt hangoztatja, hogy az öldökléseknek számos török muszlim is áldozatul esett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


