Noomi Rapace szerepet kapott
A tetovált lány a Sherlock Holmes 2-ben
A Hollywood Reporter értesülései szerint a svéd színésznő a női főszerepet fogja alakítani a folytatásfilmben.
2010.09.16 13:15ma.huHabár a Millennium-trilógia első kötete alapján készült adaptációt már remake-elik az Egyesült Államokban az amerikai közönségnek lehetősége nyílt az eredeti művet is megtekinteni, és Noomi Rapace nagyon lelkes kritikákat kapott, sőt egyesek szerint még az Oscar-jelölésre is esélyes lehet.
Ennek hatására a svéd sztár nemrég Los Angelesbe utazott, hogy producerekkel tárgyaljon és beindítsa amerikai karrierjét is. Úgy tűnik, nemzetközi pályafutásának első állomása a Sherlock Holmes 2. lesz.
A produkció részéről hivatalosan még nem erősítették meg az értesülést, a Hollywood Reporter úgy tudja, Rapace a kosztümös krimiben egy francia cigánylányt fog alakítani, aki vagy egy barátja, vagy egy ellensége vagy a szerelme lesz Holmesnak.

A Holmes-folytatás cselekményének titkait hét lakat alatt őrzik, annyit azért lehet tudni, hogy az első rész röpke megjelenése után a filmben visszatér a mesterdetektív nagy ellensége, Moriarty professzor (akit Daniel Day-Lewis, Brad Pitt, Gary Oldman vagy Javier Bardem fog játszani), ezenkívül Sherlock Holmes fivérével is találkozhatnak a nézők.

A Warner Brothers még az idén elkezdi forgatni a második részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


