Szól egy dal
Popper Péter különleges duettje Flipper Öcsivel
Popper Péter az egykori Step és OKÉ együttes tagja- aki nem rokona a közelmútban elhunyt pszichológusnak - legújabb albumanemrég jelent meg.
2010.07.25 10:43ma.huA kellemes pop felvételek közül kiemelkedik a Szól egy dal, amelyet jó barátjával, az azóta sajnos már az égi zenészek között járó Flipper Öcsivel énekel. Popper Péter alkotótársaival, a szövegíró Szabó Ágnessel és Gerendás Péterrel, valamint a hangszeres zenészekkel – Szappanos Györggyel, Szentmihályi Gáborral, Antoni Arnolddal és Mohai Tamással – olyan letisztult zenei világot tükröznek, amellyel nem akarták megváltani a világot, csak örömmel, és persze minőségi módon muzsikálni.
Leginkább a nyolcvanas évek végéhez lehetne jó értelemben hasonlítani azt a stílust, amit Péter képvisel. Nem is tudna mást hitelesen, hiszen az akkori – valódi! – sztárok mellett nőtt fel emberként és zenészként egyaránt, amikor még nem ipar volt a zene. A különböző tempójú, gyors, lassú és középgyors szerzemények „végigpásztázzák” az élet nagy kérdéseit, az elengedést, a felismerést, a szenvedélyt, a kötődést, az ösztönt, a megnyugvást és az elfogadást.
Az emlékezést pedig nem is „személyesíthette” volna meg jobban, mint egy különgleges duettel. Mindezek mellett Péter kizárólag élőben énekel és zenésztársaival együtt népszerűsítik az új anyagot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


