A kultúra "a beachre" megy
Ismét strandkönyvtár nyílik Keszthelyen
Hétfőtől újból működik Keszthelyen a kísérletképpen először három évvel ezelőtt "megnyitott" strandkönyvtár.
2010.07.15 11:45MTIPappné Beke Judit, az ideiglenes kölcsönzőhelyet működtető Fejér György Városi Könyvtár igazgatója az MTI-vel közölte: július 19-től augusztus 6-ig kereshetik fel az érdeklődők a városi strandon felállított pultot. Míg tavaly hetente három napon tartottak nyitva, addig idén már minden hétköznap 11 és 17 óra között működik a szabadtéri "olvasóterem".
Aki kölcsönözni szeretne, választhat, hogy a helyszínen beiratkozik a könyvtárba vagy 500 forintos kauciót fizet a könyvekért. Ezen túlmenően azonban újságokat is olvashatnak az érdeklődők, de akár vásárolhatnak is a könyvtár által kínált régi könyvekből. A könyvtár vezetője tavaly az addigi tapasztalatokról az MTI-nek azt mondta: a strandon a kölcsönzőknek több mint a fele nem helybéli, sőt sok közöttük a külföldi is. Számukra ezért már akkor idegen nyelvű lapokat, könyveket is kínáltak.
A múlt évben egy véletlennek köszönhetően kiderült, nem előzmények nélküli a nyári kölcsönző, ugyanis 102 évvel ezelőtt a Balaton-parti strandon már volt egy kihelyezett könyvtár.
A Balatoni Múzeumban fellelt dokumentum szerint a szigetfürdőn négy éven át működött az alkalmi kölcsönzőhely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


