Gördul tovább a fantáziaeposz
3D-ben forgatják a Titánok Harca folytatását
Alig néhány hónappal a több százmillió dolláros bevételt hozó első rész után a Warner Bros. filmstúdió máris két forgatókönyvírót szerződtetett a Titánok harca című film 3D-s folytatására.
2010.06.16 13:12MTIA Variety filmes szaklap szerint David Leslie Johnson és Dan Mazeau közösen írják a forgatókönyvet, és az is biztos, hogy Sam Worthington, az Avatar sztárja visszatér a filmvászonra Perszeusz görög félisten szerepében.
Ugyanakkor Louis Leterrier francia rendező közölte, hogy nem vesz részt a fantáziaeposz folytatásában.
Egyelőre nem tudni, ki lesz az új rendező.
Az 1981-es Titánok harcának remake-je április elején került a filmszínházakba, és az első hétvége bevétele megfelelt a filmipari várakozásoknak: már ekkor 64,1 millió dollárt (12,6 milliárd forintot) hozott az amerikai és a kanadai moziknak és 44,2 millió dollárt (8,7 milliárd forintot) tizenöt külföldi országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


