Aradi Zsolt vétózta meg a program fedezetét
Blokkolják az egymilliárdos Márai-programot
Váratlanul lekerült a napirendről az egymilliárd forintos Márai könyvprogram beindítása - írja a Népszabadság keddi számában egy körlevélre hivatkozva.
2010.06.01 07:38NépszabadságA Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése hétfőn küldött körlevelet tagjainak, amiben közölte, hogy Aradi Zsolt "nem hagyta jóvá" a program fedezetét, amelynek sorsa az új kormánytól függ. Zentai Péter László, az egyesülés igazgatója a Népszabadságnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a tavalyi könyvhéten jelentette be a kulturális miniszter a programot, aminek szakmai előkészítése azóta folyt.
A program gazdája a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). Az alap elnöke, Harsányi László azt nyilatkozta: "...a kihirdetéshez minden készen áll, a program részletei korrektek és végrehajthatók". Aradi Zsolt, a lap szerint kormánykincstárnok, a Népszabadságnak cáfolta, hogy akadályozná a finanszírozást, mint mondta: a folyamat "még nem tart ott, hogy léphettem volna".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06