Szarvas és Nemes után...
Mátray László kapta a Kaszás Attila-díjat
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat; az elismerést vasárnap este a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a díjat alapító Pokorni Zoltán, a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében.
2010.05.10 07:39MTIA 2008-ban alapított elismerést az idén harmadik alkalommal ítélték oda titkos szavazással, s másodszor kapta meg határon túli művész. A díjat mindig az a színész kapja, aki nem csak kimagasló művészi teljesítményt nyújtott az elmúlt évadban, hanem jelentős közösségszervező szerepet is vállalt a társulatban.
Ezúttal a szavazásra jelentkezett húsz hazai és határon túli színház huszonegy művésze közül választották ki a pályatársak azt, akit a legméltóbbnak találtak az elismerésre. A demokratikus szavazás során először a színházak saját társulatuknál választanak a díjra jelöltet, majd a második körben választják ki a díjazottat.
Az idei kitüntetett, Mátray László 1999-ben szerzett színészdiplomát, s az óta tagja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak, ahol számos jelentős alakítást láthatott tőle a közönség. A Mozaik Színészünnep közönségét - akik között ott volt a hazai és a határon túli színházi világ számos képviselője is - Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte, majd a rendezvény - a jótékonysági gálaest - fővédnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök emlékezett a díj névadójára, arra a "közösséget szolgáló személyiségre, aki művészetének minden területén jelentőset, maradandót alkotott."
Pokorni Zoltán felidézve a díj születésének körülményeit, elmondta: a Mozaik Művészegyesülettel közösen olyan elismerést kívántak alapítani, amelyet nem a "hivatalosság", a politika ad, hanem maguk a színészek döntenek róla. Ők adják annak a pályatársuknak, aki nem csak színművészként végez kiváló munkát, hanem közösségszervező szerepe is jelentős.
A Mozaik Színészünnepen, telt ház előtt Kaszás Attila művészbarátai, valamint együttesek, előadók léptek színpadra. A jótékonysági gálaest bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért, a Vakok Batthyány László Gyermekotthont Római Katolikus Óvodája, Iskolája, valamint a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány támogatására fordítják.
A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze és Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja kapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


