Daloló József Attila
Kávészünet a Gödörben
Az RTL Klub Csillag Születik című műsorában feltűnt fiatal duó (Popovics György és Németh Ferenc) nagy sikert arat a fiatalok körében (is).
2010.05.03 18:00ma.huFolyamatosan járják az országot, s műsoruk sokszínűségére jellemző, hogy az általános-és középiskolákban „rendhagyó irodalomóra” néven a diákoknak adnak informatív, és egyszersmind interaktív, kulturált szórakoztató élményt; ugyanakkor pubokban, éttermekben és (többek között nyugdíjas) klubokban, egyetemi-főiskolai rendezvényeken is igen gyakran fellépnek; valamint mostantól nagy zenekaros formában (dobossal, billentyűssel, basszusgitárossal és még egy gitárossal kiegészülve) szolgáltatnak valódi koncertélményt...
A kultúra fiatal nagykövetei ők, hiszen zenéjükön keresztül azokhoz is eljut a költészet, akik különben nem lennének nyitottak rá. Hamarosan megjelenő albumukon a már korábban megismert (Csonka vers, Mama) versek mellett 10, korábban még fel nem dolgozott költemény szerepel majd, a lágyan ringó líráktól, a tempós, a pop és a rock határmezsgyéjén mozgó szerzeményekig.
Lemezbemutató koncertjükre 2010. május 20. án a Gödör –ben kerül sor, nagy zenekarral, meglepetés vendégekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


