Széchenyi Istvánnak adózik
Júniusban ismét Vágtat a Nemzet
Széchenyi István emlékének adózik idén a Nemzeti Vágta, amelyet június 2. és 6. között rendeznek a Hősök terén.
2010.04.20 15:58MTIAz idei év újdonságai között szerepel, hogy a verseny ötnapos lesz a fővárosban, és a Hősök terén megépített versenypálya mellett egy új pálya is létesül az 56-osok terén. Itt a többi között lovas bemutatók, sportlovas versenyek, kulturális és gyerekprogramok szórakoztatják a közönséget - mondta el Székely Tibor vágtafőkapitány kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A programhoz 14 vidéki közösség csatlakozott, így az előfutamokat is ennyi helyen rendezik meg - tette hozzá.
A budapesti és vidéki megmérettetések Széchenyi István emlékének adóznak, a gróf halálának 150. évfordulója alkalmából a programokat a Széchenyi Emlékbizottsággal együttműködve rendezik. A versenyen nem indulhatnak profi zsokék és 50 fölötti hendikep számú lovak, mindez nagyobb esélyegyenlőséget teremt - tájékoztatott Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató.
Ebben az évben külön díjazzák a futamon résztvevő magyar lófajtákkal versenyzőket is, s a celebek is őshonos magyar fajta lovakkal vesznek részt a megmérettetésen.
Az előfutamokat az egyes régiók önállóan szervezik, a többi között a Bácskai Vágta 24-én, a Bükkösdi Vágta 25-én, a Sarkadi Vágta május 1-jén, a Nyírségi Vágta 2-án, a Bácsalmási Vágta 8-án, a Balatoni Vágta 9-én, a Palóc Vágta 15-én, a Széchenyi Vágta 16-án, a Kocséri Vágta 16-án, a Kisalföldi Vágta 22-én, a Jász Vágta 23-án, a Festetics Futam 23-án, a Bikali Vágta 29-én, az Északi Vágta 30-án várja az érdeklődőket. A Hősök terén a hagyományos versenyek mellett jótékonysági sztárfutam, akadályvágta, Széchenyi emlékfutam, huszárbajnokság döntő, az ország legjobb csikósa döntő, történelmi felvonulások, lovas játékok szórakoztatják az érdeklődőket.
Az 56-osok terén felépített Széchenyi pályán egyebek mellett díjugrató és magasugró verseny, military, lovas divatbemutató, csiklós bajnokság, lovas ovi várja a látogatókat, akik az országkonyhában megkóstolhatják a különböző régiók étel különlegességeit.
Az Andrássy úton felállított pavilonokban a résztvevő települések bemutathatják helyi értékeiket, népművészeti hagyományaikat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06