Létszámstop, leépítések
Csődveszélyben a Kaposvári Egyetem?
Sajtóértesülések szerint a csőd szélén áll a Kaposvári Egyetem. A főigazgató azonnali kötelező maradványképzést, létszámstopot, valamint a lehetséges létszámleépítések felmérését javasolja.
2010.04.14 07:16Magyar NemzetErről a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatunk. A lap minderre abból a birtokába jutott intézkedési tervből következtet, amelyet Győrfi István gazdasági főigazgató készített. A főigazgató azonnali kötelező maradványképzést, létszámstopot, valamint a lehetséges létszámleépítések felmérését javasolja.
Győrfi felemelné az oktatók kötelező óráinak számát, leállítaná a felújításokat és az eszközbeszerzéseket. Az előterjesztés szerint, ha a tavalyi költségvetéssel azonos elvek szerint készülne az idei, akkor 396 millió forintos mínusszal indulnának az évnek, ami nem megengedhető.
A dokumentum szerint a hallgatói létszámcsökkenés miatt az egyetem 110 millió forintot köteles visszafizetni az oktatási tárcának.
Az egyetemen márciusban tartottak sikertelen rektorválasztást, miután az egyetlen jelölt, az eddigi rektor, Babinszky László nem kapta meg a szükséges számú szavazatot, és megbízatása június 30-ig szól. Így az intézménynél az új rektorválasztásra is készülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


