Shakespeare: Coriolanus
Szerbiában forgat az angol beteg
Ralph Fiennes a jövő héten kezdi meg első rendezői munkája, Shakespeare Coriolanusa forgatását Szerbiában.
2010.03.11 11:17MTIA brit színész a héten egy interjúban beszélt arról, hogy két évi küzdelmébe került, amíg a gazdasági válság közepette össze tudta gyűjteni a pénzt a produkcióhoz. A két hónaposra tervezett filmezés március 17-én indul Belgrádban. Szerbiában évtizedek óta nem gyártottak ilyen nagy volumenű produkciót.
Fiennes játssza a klasszikus darab főhősét, Coriolanust, a bosszúból árulóvá váló római tábornokot is. A forgatókönyvet John Logan írta, aki korábban a Gladiátort, az Aviátort és Az utolsó szamurájt is jegyezte.
"Shakespeare színműveiben mindig azt vizsgálja, hogyan működik a társadalom. Rendre rámutat a vezetők esendőségére" - magyarázta a darab örök aktualitását a színész, akit korábban Az angol beteg és a Schindler listája című filmekben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek. Belgrádra azért esett a választása - mondta -, mert "megszerette a város szellemét, a köveiben rejlő történelmet".
A szerb fővárost három éve ismerte meg, amikor partnereket keresett előkészületben lévő filmjéhez. A forgatások zöme a szerb parlament épületében és Belgrád történelmi helyszínein zajlik majd.
A sztárszereposztás olyan nagy neveket vonultat fel, mint Gerard Butler, Brian Cox és Vanessa Redgrave.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


