Először a Gödör Klubban
Gergye Krisztián Társulata a Spicc Színpadán!
Gergye Krisztián Társulata először mutatkozik be a Gödör Klub Spicc Színpadán. November 22-én, vasárnap 20 órától a Danse Macabre című "haláltánc-koreográfiát" láthatják, amely a MU Terminál számára az előző évadban készült előadás felújítása.
2009.11.18 10:59ma.huElőadói a társulat tagjai, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Domokos Flóra és a Közép-Európa Táncszínház táncosai, Horváth Adrienn és Mádi László.
„A haláltánc motívumának ősisége, roppant hagyománya számos elemében idéztetik meg e puritán, külsőségeiben igen letisztult munkában. Gergye megannyi ponton utal a jól ismert Haláltánc-ábrázolásokra, amikor szellemesen idézget és karikíroz katedrálisajtótól Matisse-ig” – írja az előadásról Halász Tamás kritikus.
November 23-án, hétfőn 20.30-tól a díjnyertes Mindenhol jó, de legjobb a Paradicsomban című „kortárs tánc-rituálé”-ban színre lép maga a koreográfus, Gergye Krisztián, valamint Tárnok Marica, Domokos Flóra, Gresó Nikoletta, Virág Melinda, Gergye Krisztián, Téri Gáspár, Frigy Ádám és Hoffmann Adrienn, énekel Ágens.
Az előadás, amely teremtésmítoszok sajátos elegye, Forgách András szavaival „olyan, mint egy alaposan végiggondolt és aprólékosan kivitelezett freskó”. A belépés mindkét előadásra díjtalan.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


