2010-ben láthatjuk
Pécsre érkezik a Munkácsy-trilógia!
Debrecen után a tervek szerint Pécsett is látható lesz a Munkácsy-trilóga 2010-ben - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
2009.10.15 11:12Új Dunántúli NaplóA jövő évi Európa Kulturális Fővárosa program egyik legnagyobb közönségsikerével kecsegtető kiállításra a festményeket őrző Déri Múzeum januárban kezdődő felújítása ad lehetőséget, a tárlatot ugyanis be kell zárni a munkálatok idejére. Az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című művek pécsi bemutatásáról már a nyár óta folytat tárgyalásokat a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
A műkincsek elhelyezése azonban nem könnyű feladat. A képek - méretükből adódóan - mindössze két helyen, a Honvédelmi Minisztérium Színház téri épületében és a városháza nagytermében férnének el.
Előbbihez a szaktárca engedélyét kellene kérnie a tubesi radarberuházást elutasító önkormányzatnak, a polgármesteri hivatal közgyűlési termében pedig légkondicionáló berendezést szükséges szerelni, s a közgyűlés üléseit máshol, például a megyeházán tudnák megtartani - olvasható a baranyai napilapban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


