A Zuboly zenéjére vigadhatnak majd
Maszkurával és Tücsökrajjal élteti a győzteseket a Kultúrpart
A nyáron meghirdetett dalverseny, valamint a fesztiválfotó- és mobilfilm-pályázat győzteseinek a Nemzetközi Fenntarthatósági Napon adja át díjait a KultúrPart. A Millenárison megrendezésre kerülő díjátadó előtt a Maszkura és a Tücsökraj borzolja a kedélyeket, majd a friss nyertesek Zuboly zenéjére vigadhatnak.
2009.09.23 18:27ma.huA KultúrPart a portál szellemiségéhez híven szeptember 25-én, a Fenntarthatósági Világnapon hirdeti ki a nyári dalversenyének, illetve fesztiválfotó- és mobilfilm-pályázatának győzteseit.
A Millenárison a közönség amellett, hogy a nívós pályamunkákkal ismerkedhet, meghallgathatja a tavalyi dalverseny-különdíjas Maszkura és a Tücsökrajt, valamint a Zuboly elnevezésű zenekart is.
Az esti program hivatalosan akkor veszi kezdetét, amikor a már több fesztivált megjárt, három méter átmérőjű óriás-földlabdák megérkeznek a Millenárisra a Krisztina körúti Magyar Telekom Székháztól, ahol 19 órakor kezdik meg utazásukat. Az estet pedig majd egy óriási buli zárja, ahol VJ Nano és Dj Joebácsi szolgáltatja a talpalávalót egészen hajnali négyig.
„Idén mind a dalversenyt, mind a fesztiválfotó pályázatot a hagyományok jegyében hirdetettük meg, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy számos színvonalas alkotást zsűrizhettünk. Reméljük, ezáltal fel tudjuk hívni az emberek figyelmét arra, milyen gazdag is a kultúránk, és milyen lehetőségek rejlenek a népzenében. Emellett kiemelt témánk a fenntartható fejlődés: ha ugyanis mindenki csak napi öt percet áldoz a bolygónkra, már sokat tett Földünk egészségéért. Ezért az eseményen megvásárolható adománylevélből befolyó összeg majd a Szívlapát Alapítványhoz kerül, melyet a társaság faültetésre fordíthat a közeljövőben” – hangsúlyozta Novák Péter, az est házigazdája.
Az est programja megtalálható: http://www.fenntarthatonap.info/
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


