Rendezvény a Kopaszi-gátnál
Parádé a Lágymányosi öbölben!
Az ÉlőDuna Parádén nagyszülőtől az unokáig mindenki megtalálja a neki való programot, a rendezvény fénypontja Palya Bea koncertje lesz
2009.09.17 16:15MTISzeptember 19-én reggel 10 órától este 8 óráig ÉlőDuna Parádé lesz a Lágymányosi öbölben a Kopaszi-gátnál.
A ünnep alkalmat nyújt arra, hogy megünnepeljük, hogy Közép-Kelet-Európa jelenleg zajló legnagyobb környezetvédelmi beruházása elérkezett egyik legfontosabb mérföldkövéhez.
Lesz 10 futamos csónakúsztató verseny gyerekeknek, kiállítás a Duna ezer arcáról, rajzverseny kicsiknek és nagyoknak Délután a Gerendás Péter szórakoztatja a nagyérdeműt, majd a nap fénypontjaként, 17 órakor, nagyzenekari kísérettel, élőben a Dunára épített vízi színpadon: Palya Bea lép fel.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep a hozzá kapcsolódó létesítményekkel együtt augusztus elején elkezdte egy éves próbaüzemi működését. Budapest tehát készen áll arra, hogy tiszta vizet öntsön a Dunába!
A helyszínre a Roosevelt térről egész nap rendszeresen induló, ingyenes hajójáratok szállítják a vendégeket.
Szeptember 19-én a Kopaszi-gáton a nagyszülőktől az unokáig mindenki megtalálja majd a maga szórakozásá!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


