Számos újdonság és érdekesség várható!
Új évad, új honlap a Katona József Színházban!
Szeptember 1-jétől a budapesti Katona József Színház honlapja megújult tartalommal és külalakkal várja az odalátogatókat.
2009.09.02 15:45ma.huA számos újdonság közül kiemelkedik, hogy mostantól lényegesen gazdagabb információkhoz juthatnak a látogatók, akár a jelenlegi repertoárt, akár az archívumot böngészve, s mindezt a korábbinál jóval áttekinthetőbb rendszerben tehetik.
Az új honlaphoz kapcsolódó másik újdonság, hogy a Katona - a magyar színházak közül egyedülálló módon -, a jegyértékesítésben is új rendszert vezet be. Már ez év áprilisa óta a színház honlapján megvásárolt jegyeiket a nézők otthonukban kinyomtathatják és az azon található vonalkód azonosításával tudnak bejutni az előadásokra.
Most ezt tovább fejlesztve, az úgynevezett fapados légitársaságok mintájára, azok a nézők, akik a színház saját honlapján váltják meg e-ticketjüket, s azt otthon kinyomtatják, a jegypénztári árnál 5-15 százalékkal olcsóbban juthatnak belépőhöz akár a nagyszínház, akár a Kamra előadásaira.

Ezzel egyrészt a vásárlók időt, energiát és pénzt spórolnak meg, másrészt a színház ilyen módon is csökkenteni tudja a költségeit.
Amennyiben a kezdeményezés sikeres fogadtatásra talál, úgy a színház vezetése már most gondolkozik azon, hogy milyen módon lehet ezt a rendszert később még hatékonyabbá tenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


