Kiegyensúlyozott évadkezdés!
Izgalmas előadásokat ígér Eger!
Stabil gazdálkodással kezdi a 2009/2010-es évadot a Gárdonyi Géza Színház. A teátrum 44 millió forinttal kap többet működésre a fenntartó, Heves Megyei Önkormányzattól, de az új előadóművészeti törvény előnyeit is élvezi - jelentette be Sós Tamás, közgyűlési elnök.
2009.08.27 18:40ma.huHabis László, Eger polgármestere a műfaji sokszínűséget emelte ki, ami különösen jellemző lesz a most induló évadra.
Ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiatt, mert nem sikerült a megyének és a városnak közös, intézményfenntartó társulást létrehoznia a teátrum működtetésére. Csizmadia Tibor igazgató-főrendező az értékek megőrzését és megújulást, színes kínálatot és izgalmas előadásokat ígér a 2009-2010-es évadra.
A korábbi évekhez képest több a magyar szerző a nagyszínpadi repertoárban. Klasszikus és mai, zenés és prózai művek szerepelnek a programban olyan íróktól, zeneszerzőktől, mint Csíky Gergely, Fényes Szabolcs, Márton László vagy Szakcsi Lakatos Béla. De említhetném akár Nádasdy Ádámot is, akinek mai, közérthető fordításában jelenik meg a Szentivánéji álom.
Ezt mutatja be a társulat október 2-án a nagyszínpadon, Radoslav Milenkovic rendezésében. Többféle kedvezményt adunk idén, a meglévők mellett három új -prózai, zenés és tánc- bérletet indítunk. Előadások és fesztiválok váltják majd egymást: októberben Eger ad otthont a Quartet Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, majd tavasszal ismét Monodráma találkozót rendezünk - fogalmazott Csizmadia Tibor.
A társulat először szeptember 15-én várja a közönséget: Barta Dóra érdemes művész rendezi a Bifidus Essensis avagy tűsarkon a téboly című mozgás-színházat a stúdiószínpadon.
Forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


