A tisztavatást 15 ezer ember nézte
Idén is több tízezren voltak kíváncsiak az augusztus 20-i rendezvényekre
A délelőtt folyamán több tízezer érdeklődő részvételével, rendben zajlottak az augusztus 20-i ünnepségek Budapesten - A Hősök terén mintegy 15 ezer ember tekintette meg a tisztavatást, illetve az ezt kísérő haditechnikai bemutatót, a Kossuth téren felállított történelmi játszóházat pedig mintegy 10 ezer érdeklődő látogatta meg eddig.
2009.08.20 17:00ma.hu - Fotó: MTIA Hősök terén mintegy 15 ezer néző, rendzavarás nélkül kísérte figyelemmel a tisztavatást és a légi, illetve haditechnikai bemutatót.
Az idei bemutató különlegessége volt, hogy itt búcsúztak el a magyar közönségtől a honvédség kötelékéből leszerelő MIG-29-es repülőgépek.
A nézők nagy része a tisztavatást követően is a téren maradt, és meghallgatta a katonazenekarok előadását, valamint megtekintette a 12.15-kor kezdődő ünnepélyes őrségváltást is.

Rendkívül nagy érdeklődés övezi a Kossuth téri rendezvényeket is.
Megnyitott a Szent István király udvara elnevezésű történelmi játszóház, amelyet 11 óra óta mintegy 10 ezer érdeklődő látogatott meg.
A történelmi játszóház legnépszerűbb eleme a lovas íjász bemutató és az István király ítélkezését bemutató színpadi program. A gyermekek játékos lovagi próbákon (íjászat, lovaglás, kardforgatás) vehetnek részt.
Az első 300, a teljes próbát teljesítő gyerekek ingyen kóstolhatták meg a 13.30-kor a térre érkezett Ország Tortáját is.
A téren nagy sikere van a Pékek Fejedelmi Rendjének közreműködésével megvalósuló Kenyérfesztiválnak is, amely 11 és 21 óra között hagyományos kenyérsütéssel, látványpékséggel, népi játékokkal és zenés-táncos produkciókkal várja a térre látogatókat - adta hírül közelményében a Kormányszóvivői Iroda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


