Szobrot emeltek neki
Kósa egy pornográfia kiállításon?!
Kósa Lajos (Fidesz) debreceni polgármester szobrát is kiállították a helyi Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ "Kis magyar pornográfia" című kiállításán, s ez okozott némi zavart csütörtök este a tárlat megnyitóján.
2009.07.31 07:35MTIGulyás Gábor, a Modem igazgatója, a kiállítás kurátora az MTI tudósítójának elmondta: felkérésükre 20 művész küldött alkotást a tárlatra, amit Esterházy Péter műve alapján rendeztek annak bemutatására, változott-e a korábbi provincializmus, mentalitás az elmúlt húsz évben, s hogyan látják ezt a képzőművészek.
Gulyás Gábor szerint az utolsó pillanatban leadott munkák alapján szembesültek azzal, hogy az egyik művész - Gerhes Gábor - Kósa Lajos című portrét készített, s felmerült a kérdés: miután a Modem felkérésére - közpénzből - készültek az alkotások, szabad-e a város polgármesterét ábrázoló szobrot kiállítani.
A kiállítás csütörtök esti 18 órai megnyitója előtt ezért megbeszélésre hívták a jelenlevő művészeket, amely tanácskozásra megérkezett Kósa Lajos polgármester is.
Végül úgy döntöttek, bemutatják az alkotást, de kihelyeztek rá egy táblát, hogy az nem Kósa Lajos megrendelésére készült, s a Modem sem kérte az alkotót, hogy a polgármesterről készítsen szobrot.
Kósa Lajos egyébként nem ment be a kiállítás megnyitójára, a megbeszélés után azonnal távozott a helyszínről - értesült az MTI.
A kiállítást jelentős késéssel megnyitották és a végül nem marad el az eredeti program: Vallai Péter színművész részleteket olvasott fel Esterházy Péter könyvéből.
A szóban forgó szobor alkotója, Gerhes Gábor az MTI telefonos kérdéseire csak annyi válaszolt, hogy nemsokára közleményben tájékoztatják a nagyközönséget a történtekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


