Nem mindennapi volt a látvány
Jótékony veteránautók szállták meg Budapestet
Nem mindennapi látvány tárult a budapesti Roosevelt téren sétáló járókelők elé a hétvégén: július 11-én, szombaton érkezett a fővárosba a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra közel 90 járműből álló mezőnye.
2009.07.13 17:50ma.huA negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Duna-menti oldtimer túra résztvevői idén is 2500 euróval támogatták az SOS-Gyermekfalu Magyarországot.
Az 1976. december 31. előtt gyártott autók Ulmból, 960 km megtételét követően érkeztek a mogyoródi Hungaroringre, ahol az átlagtartó versenyfeladatok vártak a résztvevőkre.
A Hungaroringre a kecskeméti SOS-Gyermekfaluból érkező gyerekek közül is kilátogattak néhányan. A mezőny ezt követően rendőri felvezetéssel ért célba a Roosevelt téren, ahol nagy érdeklődés fogadta a gyönyörű, gondosan karbantartott autóritkaságokat.
A résztvevők között számos híres-neves típus képviseltette magát, így például a Jaguar E-Type, melyet Az Angyal című sorozat forgatásához is szerettek volna használni, de a Jaguár akkori elnökének elutasító döntése után, Roger Moore végül mégsem ülhetett ebben a modellben. A teljesség igénye nélkül néhány modell a mezőnyből: ott volt az 1963-ban bemutatott Maserati Mistral egyik példánya, egy 1966-os Ford Galaxie, illetve a Dallas óta Bobby Merciként elhíresült Mercedes SL is. Az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Donau Masters túra gálavacsoráján került átadásra a 2500 euró összeget szimbolizáló csekk.
A csekket Manfred Hommel, a Donau Masters Club elnöke adta át Jávorszky Ivánnak, az SOS-Gyermekfalu Magyarország nemzeti igazgatójának.
Masters Donau Masters Club
A Mercedes-Benz ulmi képviselete hagyományteremtő szándékkal 2006-ban indította útjára a Donau Masters márkafüggetlen nemzetközi veteránautós túrát.
Az 1976. december 31. előtt gyártott veterán járművek között klasszikus német (Mercedes-Benz, BMW, Porsche), angol (Austin Healey, Triumph, Rolls Royce, Jaguar) és olasz autók (Alfa Romeo, Ferrari, Fiat) is teljesítik az Ulm-Budapest közötti, közel 960 km-es távot. A Donau Masters célja, hogy négy Duna-menti ország – Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország – gazdasági és kulturális kapcsolatait ápolja.
A látványos túra nemes gesztussal is párosul, hiszen a Donau Masters résztvevői 2006 óta évente 10 000 euróval támogatják a négy ország SOS Gyermekfalvait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06