A kulturális hagyományaival foglalkoznak
Irodalmi vándorgyűlés kezdődik Kecskeméten
Kecskeméten tartja péntektől XVIII. vándorgyűlését a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége.
2009.07.13 15:40MTIA rendszerváltás után alapított társaság hagyománya, hogy a Duna-táj különböző pontjain kárpát-medencei előadói gárda találkozik egymással - közölte Medvigy Endre, a társaság elnöke.
Az irodalomkutató beszámolt arról, hogy az előzetes tervek szerint ebben az évben a moldvai csángókat akarták meglátogatni, de időlegesen - tekintettel a gazdasági viszonyokra - lemondtak erről, és Kecskemét mellett döntöttek.
Az irodalmi társaság elnöke kiemelte: a vándorgyűléseken a helyt adó település művelődéstörténeti, kulturális hagyományaival szembesítik a jelenlévő érdeklődőket.
A Katona József szülőháza helyén álló emlékházban rendezik a találkozót, melynek első napján szó lesz a város helytörténetéről, Katona Józsefnak a városhoz való kötődéséről és munkásságáról, Kodály Zoltán és Kecskemét kapcsolatáról.
A második napon Németh Lászlóról lesz szó, akinek több munkáját a kecskeméti nyomdában jelentették meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06