Jazz koncert: Herbert Christ és Nagy Iván Duo!
Újabb világsztár a Budapest Jazz Clubban!
Herbert Christ napjaink egyik legjobb New Orleans-i stílusú trombitása. Klasszikus képzésben részesült, majd elsősorban a New Orleans-i jazzstílus egyik legkiválóbb képviselőjeként lett nemzetközileg ismert és elismert.
2009.06.22 16:50ma.huTöbb mint 40 éves jazz pálya futása alatt egyaránt volt big bandek fúvósszekciójának vezetője és bizonyított kis létszámú combó zenekarok szólistájaként is.
Ismeri a ’20-as évek szinte teljes Armstrong- Oliver- és Morton repertoárját és magas színvonalon játssza a ’30-as évek Basie-, Henderson- és Goodman-adaptációit is.
Pályafutása során a jazz számos jeles képviselőjével játszott együtt (pl. Albert Nicholas, Paul Barnes, Jim Robinson, Chester Zardis, Cie Frazier, Willie Humphrey, Alton Purnell, Louis Nelson, Little Brother Montgomery stb.).
Több mint 10 évig volt vezetője a Nemzetközi Jazz Hajón fellépő All Star Hot Jazz Band-nek, állandó vendége a világ nagy jazz fesztiváljainak.
Az este során a Jazz Steps virtuóz magyar zongoristájával, Nagy Ivánnal karöltve igyekeznek a jazznek azt az időszakát megidézni, mikor a műfaj a nyugati világ megkérdőjelezhetetlen színvonalú popzenéjeként vált ismertté.
Időpont: 2009. június 28. vasárnap, 21:00
Kapcsolódó írások:
- Videó! Mike Stern Band koncert a Millenárison!
- Jazzy Chanson Duo- zenei csemege ínyenceknek!
- Szakcsi Lakatos Béla - Müller Péter Sziámi estje!
- A Djabe zenekar ismét Budapesten, a Columbus Jazz klubban koncertezik!
- Videóval! Négy állomásos turnéra indul a Singas Project!
- Jazzmajális a Kodolányi János Főiskolán!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06