Filmvetítés Schuller Imre emlékére!
Rendezők Kéthete - A repülés története Cannesban!
Kenyeres Bálint alkotása a Rendezők Kéthete válogatásban debütál Cannesban, Schuller Imre emlékére filmjeit vetítik az Urániában és Európa legjobbjai a magyar vállalkozói filmek.
2009.05.11 13:25ma.huKenyeres Bálint, a nemzetközi porondon Cannes-ban, a Rendezők Kéthete válogatásban debütáló rövidfilmjét, A repülés történetét A Pankrátor kísérőfilmjeként mutatja be május 21-től a Forum Hungary.
A francia-magyar alkotást, amelyet a Magyar Filmszemle nyitóünnepségén láthatott először a közönség, a rendező Beregi Tamással együtt írta. Az operatőr Erdélyi Mátyás, a hangmérnök Zányi Tamás, a vágó pedig Politzer Péter volt.
Schuller Imre operatőr, filmrendező 90. évében elhunyt. Ez alkalomból egy rendhagyó bemutatót terveznek 2009. május 14-én 19 órakor az Urániában, ahol olyan filmeket is láthat a közönség, amelyeket moziban még sosem mutattak be. Azt est folyamán vetítésre kerülő filmek a Requiem, az Im memoriam, az Átkelés a Granicuson, a Holdfogyatkozás, és a Hajnali imádság.
A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Mindkét döntőbe jutott magyar vállalkozói kisfilm tarolt a brüsszeli „Oscar-on”: a Földszint 1 Produkció által, két kishörcsög főszereplésével készített "Vállalkozó vs. munkavállaló" című film Európa legjobbja lett, míg a Jam Film munkája a bronzérmet hozhatta el a 2009. május 6-i brüsszeli díjátadóról.
Az Európai Bizottság az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete rendezvénysorozat apropóján idén először hirdetett filmes versenyt. A pályázat célja a vállalkozói lét népszerűsítése volt.
Kapcsolódó írások:
- Dettre Gábor Tabló című filmjét jutalmazták!
- Vastaps volt a Cozma-film bemutatóján!
- Schwarzenegger is feltűnik az új Terminátor-filmben
- Este lesz a Cozma-gyilkosságról szóló film díszbemutatója
- Benjamin Button különös élete június 9-től DVD-n!
- Plakátkiállítás nyílik a FilmesHázban!
- Kihirdették a Music Television filmes díjaira esélyesek listáját!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06