Freddie Mercuryt öt énekes játssza majd
Huszonkét Queen-dalból áll össze a Freddie Mercury-show
Huszonkét Queen-dalból áll össze az Egy bohém rapszódiája elnevezésű színházszerű koncert, amelyet július 31-én és augusztus 1-jén először Gyulán, majd augusztus 14-én és 15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon láthat a közönség; a legendás együttes frontemberét, Freddie Mercuryt öt énekes játssza majd.
2009.05.02 09:12MTI"Az előadás huszonkét olyan Queen-slágerre épül, amelyek leginkább jellemzik a rocktörténelem egyik legjobb énekesének pályafutását" - mondta el az MTI-nek Miklós Tibor, a dalok fordítója és az előadás rendezője. A show-ban Szomor György, Serbán Attila, Zentai András, Ekanem Bálint és Puskás Péter alakítja majd az 1991-ben elhunyt énekest. Varga Miklós, akit "a jóbarát, Elton John" szerepében láthat-hallhat a közönség, szintén előad egy Queen-slágert - tette hozzá Miklós Tibor.
A dalszerző, aki két hete vehette át az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület életműdíját, kiemelte: "Freddie Mercury nemcsak énekes, hanem egy kivételes tehetségű dalszerző is volt. Gazdag költői világa elképesztő mélységeket ért el, amikor megtudta, hogy halálos beteg". Miklós Tibor elmondta: eredetileg zenés darabot szeretett volna írni Freddie Mercury életéből, de amikor szembesült azzal, hogy "szinte lehetetlen megszerezni rá a jogokat", inkább a koncertszerű előadás mellett döntött.
"Az is kész csoda, hogy megengedték lefordítani a dalokat, ha jól tudom, ezt még soha nem engedélyezték. Most pedig utólag gratuláltak az elkészült fordításokhoz" - tette hozzá. Az előadás mégis megőriz néhány színházszerű elemet, lesznek benne például szöveges visszaemlékezések, valamint fényképekkel és videóbejátszásokkal is színesítik az előadást. A zenét egy hat-nyolc tagú zenekar élőben játssza majd a koncerten, de a kórusrészek felvételről mennek majd. Miklós Tibor ezt azzal indokolta, hogy a kar táncolni is fog. A koreográfia Bakó Gábor, Fincza Erika és Kátay Róbert munkája.
Az előadás zenei vezetője Szomor György és Nagy Anikó színésznő-énekesnő, Miklós Tibor felesége lesz, aki a színpadon is feltűnik majd: Aretha Franklintől is énekel például egy dalt, azt, amelyik Freddie Mercury temetésén hangzott el. A magyarított dalokból lemez is készül, amelynek stúdiómunkálatai nemrég kezdődtek el. Miklós Tibor hozzátette, terveik szerint az előadást az ország több pontjára elviszik majd, hogy végül a dupla album megjelenését a Papp László Budapest Sportarénában ünnepeljék meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


