Az Irie Maffia is alaposan felpakol!
A Basement Jaxx és Transglobal Underground nyáron Tokajon bulizik!
Gitárhúrból vagy bakelitből kell-e több a tízéves Hegyalja fesztiválra? A zenei felhozatalt tekintve nehéz kérdés, de az biztos, hogy Roni Size, Adam Freeland, és az Irie Maffia is alaposan felpakol a tokaji kiruccanásra.
2009.04.15 19:25ma.huÉs még nem beszéltünk a N.O.H.A. vagy akár Parov Stelar fúvósairól és mindenféle hangszerkentyűjéről. Továbbá a legfrissebben igazolt Quimby zenekart sem említettük még – pedig őket semmiképpen sem hagynánk ki. Kétségtelenül az egyik legnagyobb bulit a Faithless csapja majd. A 90-es évek közepe óta jelenlétük meghatározó a pompásan táncolható elektronikus zenék terén.
Sikerük nem véletlen, 1996-os első albumuk óta gyártják a toplistás slágereket, közben számos zenéjüket remixelték az underground világ nevesebb művészei is. A Faithless az a banda, amelyikre nem azt mondjuk, hogy „koncertet ad”, inkább azt, hogy „együtt koncertezik” a közönséggel – azaz a formáció tagjai mindig gondoskodnak arról, hogy közönségük egyetlen tagja se maradjon pusztán passzív befogadó. Igényes zenei világuk minden korosztályban megtalálja rajongóit.
A Hegyalján most mindenki betekinthet Sister Bliss, Maxi Jazz és társaik lemeztáskájába. A Transglobal Underground sem arról híres, hogy hagyná egy helyben állni rajongóit, zenéjük igazi etalon. Munkásságuk irányt adott számos napjainkban ismert zenekar fejlődésének. A TGU stílusát nem egyszerű meghatározni, alapvetően az elektronikus alapokkal felturbózott tradicionális arab, klasszikus indiai, polinéz, ázsiai és afrikai ritmusok jellemzők rájuk.
Nekik köszönhető az ethno-techno fellendülése, továbbá ők fedezték fel Natacha Atlas énekesnőt is. A TGU egy élő legenda: nem csak az elektronikus zenék kedvelőinek kötelező, hiszen produkciójuk különleges és páratlan látványban és hangulatban egyaránt. A Hegyaljára pörgést nem csak ők hoznak, de a Basement Jaxx is.
Koncertjük már előre és megcáfolhatatlanul az egyik legmozgékonyabb napja lesz a fesztiválnak. Felix Buxton és Simon Ratcliffe duója, számos saját szerzeménnyel, remix-el, illetve mix összeállítással bizonyította, hogy mesterek a közönség „elbűvölésében”: a house-funk keverék magas fordulatszáma kortól függetlenül táncoltat meg mindenkit.
Hogy Roni Size-hoz alacsonyabb vagy magasabb pulzusszám dukál-e, azt mindenki eldöntheti maga, de ő az, akit minden tört ütem kedvelő ismer és tisztel, hiszen meghatározó alakja ő a drum n bass történetének. A Reprazent album és kollektíva egy új mércét állított fel, számos napjainkban ismert producer az albumnak köszönhetően ismerkedett meg a stílussal.
Roni Size nem csak producer, de DJ-ként is a legjobbak közül való: a profi mixelő és a scratch-virtuóz egy testben forrt össze. 2009 minden bizonnyal ismét egy sűrű év lesz Roni Size számára, hiszen idén jelenik meg az új Reprazent album, amiből elsőként a Hegyalja Fesztiválon kaphatunk ízelítőt.
A hazai kedvencek közül nem csak a játékosan komoly, komolyan játékos Quimby zenekar mutatja meg magát a tízéves fesztiválon, de Lovasi is ott lesz minden jelentős formációjával. Csodálkoznánk, ha Kispál vagy Kiscsillag koncerteken csak lézengenének az emberek…
Akinek pedig ez nem lesz elég, azt a 30Y is a Hegyalján várja. Idén a Pannonia Allstars Ska Orchestra tagjai is úgy gondolták, hogy van rájuk igény a Hegyalján. Az „Új albumotokon hány szám van?” klasszikus újságírói kérdést pedig a Belga együttes válaszolja majd meg a Hegyalján – de természetesen csak azután, hogy közönségüket kellő színvonalon szórakoztatták.
Kowalsky meg a Vega is ott lesznek a fesztiválon, ahogy Péterffy Bori és szerelmes bandája is – mindazok örömére, akiknek a melódia mellett a szöveg is fontos. Barabás Lőrinccel, a hazai jazz egyik pápájával fejezzük be ezt a felsorolást. Csak annyit teszünk hozzá, hogy egyértelmű legyen: ezen a nyáron ő is hegyaljás lesz.
Kapcsolódó írások:
- A Faithless is fellép a tizedik Hegyalja Fesztiválon!
- Csúnya pulcsi helyett jubileumi Hegyalja Fesztivál bérlet egy tizesért?
- Teljes siker: Hatvanezren tomboltak a Hegyalja fesztiválon!
- The 69 Eyes és a Tankcsapda a Hegyalja Fesztiválon
- Gázrobbanás a Hegyalja Fesztiválon
- Juliette Lewis a Hegyalja fesztiválon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06