Nagyobb teret kapnak majd a fiatal tehetségek!
Jövőre a fiatalok lesznek központban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon!
A jövő évi, immár 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon a tervek szerint az ideinél nagyobb teret kapnak a fiatal tehetségek - hangsúlyozta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató a 17 napos eseménysorozat zárásakor.
2009.04.07 17:20MTIAz anyagi források bizonytalansága miatt először nem tervezték, de aztán mégis megrendezték az előző három évben jelentős visszhangot kiváltott Fringe fesztivált.
A Fringe "fesztivál a fesztiválban", célja a fiatal tehetségek fölfedezése, pódiumra juttatása. Zimányi Zsófia elmondta: jövőre nagyobb teret kap ez a sorozat, köszönhetően annak is, hogy a Thália Színház - amelyet ettől az évtől ő igazgat - a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF) rendelkezésére áll.
Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turizmusért felelős államtitkára a kultúra és a turizmus további gyümölcsöző együttműködést várja a folytatástól, 2010-re ugyanis a turisztikai szakma a fesztiválok éve elnevezést választotta.
Az idei BTF a bécsi Állami Opera nagy sikerű vendégjátékával zárult vasárnap este; a Művészetek Palotájában bemutatott Don Giovanni című előadásra a legdrágább jegyeket 22 ezer forintért árusították. Az esemény 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 250 eseményre válthattak jegyet az érdeklődők. Idén is lehetett nulla forintos jegyeket igényelni és úgynevezett szingli jegyeket váltani.
A belépők 78 százaléka egyébként már a fesztivál kezdete előtt egy hónappal elővételben elkelt. A tavaszi fesztivál, amelynek költségvetése idén 1,4 milliárd forint volt, még nem készítette el gyorsmérlegét. A nézőtereken azonban sok külföldivel lehetett találkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


