Gyász
Elhunyt Balázs Péter színművész
A színművészt a szolnoki Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.
2025.12.10 13:58MTIÉletének nyolcvanharmadik évében elhunyt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a szolnoki Szigligeti Színház korábbi igazgatója - közölte a teátrum a közösségi oldalán.
"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ma reggel örökre elaludt szeretett egykori igazgatónk, barátunk és példaképünk, Balázs Péter" - írták.
"Balázs Péter 2007-től vezette a Szigligeti Színházat, összesen 14 éven át volt a színház élén, amíg 2021. nyarán át nem adta a stafétát. Az ő vezetése alatt a színház, a társulat és a közönség számára is igazi otthonná vált. Olyan hagyományokat teremtett — mint a Szilveszteri Gála —, amelyek országos figyelmet kaptak és amelyek generációk számára jelentettek felejthetetlen kulturális élményt" - méltatták a színművészt.
"A társulat, a város, a közönség és mindazok, akik szerették gyászoljuk, és örökké hálásak vagyunk neki és mindig emlékezni fogunk Rá!" - írták.
Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája a veszprémi Petőfi Színházban kezdődött, majd 1970-ben a budapesti Vígszínházban folytatódott, ahol 1989-ben rendezőként bemutatkozott. 1995-2007 között szabadfoglalkozású színész. 1996-2000-ig vezetőségi tagja volt a Magyar Színész-kamarai Egyesületnek.
Komikus karakterszerepeiről ismert, de rendezőként is bemutatkozott, népszerű szinkronszínész, s kabaréműsorokat is szerkesztett. Számos tv-sorozatban is játszott (Linda, Kisváros I-XIII., Öregberény I-VI., Patika I-XIV. ) 2007-2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt.
Főbb szerepei között van Manuel (Déry: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról); Alfréd (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő); Oszkár (Simon: Furcsa pár); Don Adriano de Armado (Shakespeare: Lóvátett lovagok) ; Amiens (Shakespeare: Ahogy tetszik) és Cheswick (Kesey: Kakukkfészek).
Főbb rendezései többek között Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este című darabja; Molnár Ferenc: Delila című vígjátéka, Bíró Lajos Sárga liliom című darabja, Georges Feydeau: A női szabó és Neil Simon: Pletyka című bohózata.
Balázs Péter munkásságáért 1982-ben Jászai Mari-díjat, 1994-ben Pro Comedia-díjat kapott.
A színművészt 2012-ben Kossuth-díjjal ismerték el nagy népszerűségnek örvendő, groteszk bájjal és fanyar humorral megformált emlékezetes alakításaiért, mesefilm-figurákat legendássá tevő szinkronizálásáért, igényes rendezői munkássága, közösséget kovácsoló színházteremtő-vezető tevékenysége elismeréseként.
2019-ben Budapestért Díjat, 2024-ben Karinthy-gyűrűt kapott.
Balázs Pétert a szolnoki Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
- 12:47 Tüdőműtét vár XIV. Leó pápára
- 8:54 Így működhetett az M1 Híradó? Súlyos állítások kerültek elő
- 6:36 Hatalmas robbanás rázta meg a Fülöp-szigeteket, kilométeres hamufelhő tört az égbe - videó
- 20:33 Újabb vérengzés a rijádi repülőtéren: sok halott, több száz sérült - videó
- 18:30 Szinte hihetetlen, milyen medvét vett fel egy kamera Kínában - videó
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


