Vallás

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil

Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap.

2025.03.16 08:29MTI

Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.

Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a levegővételét. Utóbbi mértékét azonban fokozatosan csökkentik.

Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára, és ezek a már több hete követett terápiák "további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak" - olvasható a rövid orvosi közleményben.

Ferenc pápa február 14. óta van a római Gemelli-klinikán. A héten ez volt a harmadik nap, hogy orvosi információkat hoztak nyilvánosságra.

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték az egyházfő állapotának alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. A héten tovább ritkították a közléseket Ferenc pápa egészségi állapota stabilitására hivatkozva.

A Szentszék péntektől beszüntette a szentszéki szóvivő mindennapos nyilatkozatait is, amelyek az éjszakákról és a pápa napközbeni tevékenységéről nyújtottak képet.

A Szentszék hangsúlyozta, hogy a következő orvosi közlemény kedden vagy szerdán várható.

A pápa a "harmadik Vatikánnak" keresztelt Gemelli-klinikáról tovább végzi a munkáját: szombaton Burkina Faso és Chile új apostoli nunciusát és Vietnám új segédpüspökét nevezte ki.

Szombat estétől ismét a Szent Péter téren tartják a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért, amit három hete a bíborosi kar más-más tagja vezet.

A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét, amelyet az egymás utáni ötödik vasárnap csak szöveges változatban adnak ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.