Gyász
Király Levente színművészt a KIM saját halottjának tekinti
A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet.
2024.07.31 16:58MTIKirály Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színészét a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti - tájékoztatta a tárca kedden az MTI-t.
Király Levente 1937-ben született Budapesten, 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött.
A szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban.
Pályája során többször tett tanúbizonyságot sokoldalúságáról. Eljátszotta az operett-történelem nagy szerepeit is, de a drámairodalom jelentős alkotásaiban is színre lépett. Élete végéig hűséges maradt Szegedhez és a társulathoz - emelik ki a közleményben.
Király Levente művészi pályájának elismeréseként 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott. 1986-ban nyerte el az érdemes művész címet és lett a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet. 2007-ben Szeged díszpolgárának, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata rendes tagjává választották - áll a közleményben.
Király Leventét a szegedi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekinti - közölte a két intézmény.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06