Kultúra
Véget ért a hollywoodi színészcéh sztrájkja
Véget ért Hollywood történetének mindeddig leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.
2023.11.09 16:07MTIA hollywoodi színészcéh (SAG-AFTRA) szerdán előzetes megállapodásra jutott a film- és televízióstúdiókkal, és bejelentették, hogy csütörtökön délben véget ért Hollywood történetének mindeddig leghosszabb, 118 napig tartó színészsztrájkja.
A Variety.com beszámolója szerint a színészszakszervezet tárgyalóbizottsága a stúdiókkal kötött előzetes megállapodást titkos szavazással fogadta el. A megállapodást pénteken még a SAG-AFTRA országos testületének is jóvá kell hagynia.
Az új, három évre szóló megállapodás először nyújt majd védelmet a mesterséges intelligenciával szemben, és a szakszervezet a bérek jelentős növekedését is elérte. A megállapodás értelmében a legtöbb minimálbér 7 százalékkal emelkedik, ami két százalékkal haladja meg a forgatókönyvírók (WGA) és a rendezők (DGA) céhe által elért emelést.
A megállapodásban egy "streaming részvételi bónusz" is szerepel, továbbá a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulás is nő. A szakszervezet szerint a szerződés értéke több mint egymilliárd dollárra rúg.
A megállapodás lehetővé teszi, hogy a SAG-AFTRA-tagok fenntartható karriert építhessenek - hangsúlyozta a szakszervezet a tagságot tájékoztató emailben.
Ben Whitehair, a tárgyalóbizottság tagja a megállapodás elfogadása után a szakszervezet "komoly győzelmének" nevezte az elért eredményt. Hozzátette: korántsem értek el mindent, amit akartak, de a következő, 2026-os tárgyaláson a kérdéses pontokra még visszatérhetnek majd.
A megállapodás részleteit a SAG-AFTRA országos testületének szavazása után hozzák nyilvánosságra.
A tárgyalóasztal másik oldalán ülő film- és televíziós producerek szövetsége (AMPTP) pénteken terjesztette elő "utolsó, legjobb és végső" ajánlatát, amely a legnézettebb streaming-produkciókban szereplő színészek megnövelt bónuszát is tartalmazta, de nem szerepelt benne a szakszervezet által prioritásként kezelt kérdés, a részesedés az egyes streaming platformok bevételeiből.
Hátra van még a szakszervezet tagjainak szavazása a megállapodásról, ami akár egy hétig is eltarthat, de a sztrájkot már lefújták, ami azt jelenti, hogy a színészek csütörtöktől munkába állhatnak.
Hat hónapja a legtöbb televíziós és filmes produkció leállt a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja miatt. Amikor a színészek szakszervezete július közepén csatlakozott a sztrájkhoz, néhány független filmes produkciót leszámítva, már szinte minden produkció leállt.
A stúdiók az elmúlt hetekben arra figyelmeztettek, hogy amennyiben nem születik meg gyorsan az előzetes megállapodás a felek között, oda lesz a 2023-24-es tévés évad, és a jövő nyári filmes szezon is megsínyli.
Az idei előtt a leghosszabb színészsztrájk 95 napig tartott 1980-ban a tévés és filmprodukciós cégekkel szemben - emlékeztetett a Variety.com.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:31 Jobbik: védett státuszt a magyar dolgozóknak!
- 5:30 Kelemen Hunor: 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára
- 4:30 Bővült Netrisk csoport
- 3:30 GFM: a kormány 2024. április 1-jéig meghosszabbítja a kamatstopot a kkv-k esetében is
- 2:30 Klímacsúcs - Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet
- 1:30 A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével Áder János új podcastjában
- 0:30 Pert indított a Meta ellen több mint nyolcvan spanyol sajtóorgánum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06