Világjáró jazz-zongorista koncertezik!
Szabó Dániel szólóestje a Dominikánus Házban március 10-én!
Ismét egy hazai jazz-zongorista kiválóság, a pécsi születésű Szabó Dániel ad szólóestet a Dominikánus Ház pódiumán. A fiatal művész, aki Pécs és Budapest után az Egyesült Államokban pallérozta magát, több európai verseny győztese.
2009.03.04 15:20ma.huKoncertjén saját szerzemények és improvizációk mellett jazz-örökzöldeket is felidéz. Szabó Dániel 4 éves korában ült először zongora elé – helyesebben ekkor vágott neki zenei pályafutásának. A pécsi Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában Apagyi Mária kezei alatt bontogatta szárnyait, a gimnáziumi és a pécsi bölcsészkaron töltött évek után pedig Budapestre került.
A Zeneakadéma jazz tanszékén 2000-ben szerzett diplomát, Binder Károly növendékeként. Tehetsége nemcsak a tanulmányok, de a koncertsikerek és versenyeredmények terén is megmutatkozott. 1997-ben Litvániában, 1998-ban idehaza nyert jazz-zongoraversenyt, 2000-ben pedig a Montreux-i Jazz Fesztiválról hozott el első díjat.
A sikereket cd-felvétel és jelentős szólókoncertek követték. 2001-ben aztán Európán kívülre vezetett az egyre ismertebbé és elismertebbé váló Szabó útja – a los angeles-i Henry Mancini Institute ösztöndíjasaként olyan hírességekkel játszott együtt, mint Randy Brecker, Christian McBride vagy Roy Hargrove.
2003-ban a Fulbright-ösztöndíjat is elnyerte, így a világhírű New England Conservatory-n, Bostonban gíarapíthatta tudását. Mesterei Bob Brookmeyer és Danilo Perez voltak, s Boston és New York sokszínű zenei életének részeseként együtt játszhatott Maria Schneider-rel, Joe Lovano-val és George Russell-lel. Hazatérve, 2006-ban első helyezett és a „Párizsi Nagydíj" nyertese a 4. Martial Solal Nemzetközi Jazz-Zongoraversenyen.
A lényegre törő, mégsem kurta életrajzi összefoglalóból kiderül: nem akármilyen fiatal zenész ül a billentyűkhöz március 10-én, a Dominikánus Házban.
A koncert mindenképp tartalmas zenei élményt ígér, a minimális kötöttséggel járó, szellemesen improvizatív szólózongora-játék könnyed kibontakozásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


