Kultúra
Önkéntes régészek leleteiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
A Kincset érő közösség című kiállítás 24 olyan leletegyüttest mutat be, amelyeket - egy-két kivételtől eltekintve - korábban még sosem láthatott a közönség.
2022.03.18 01:30MTIÁrpád- és hun kori aranyleletek, csatok, edények, sőt egy 70 kilogrammos római kilométerkő is látható csütörtöktől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kincset érő közösség című tárlatában, amely az intézmény Közösségi Régészeti Programjában részt vevő önkéntesek előtt tiszteleg.
A kezdeményezés 2017-ben indult munkacsoportként, mára pedig már több mint 200 aktív tagja van, akik az ország minden tájegységéből képviseltetik magukat. Az MNM olyan leleteket köszönhet ennek a közösségnek, amelyek segítségük nélkül sosem kerültek volna elő, így az intézmény gyűjteményét sem gazdagítanák - emlékeztet a Nemzeti Múzeum által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.
A kiállítást Krucsainé Herter Anikó kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkár (Emmi) nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy amíg vannak olyan közösségek, amelyek a nemzeti kultúra múltjának, hagyományainak kutatásával és ápolásával foglalkoznak, addig nyugodtak lehetünk a magyarság jövőjét illetően.
A Kincset érő közösség című kiállítás 24 olyan leletegyüttest mutat be, amelyeket - egy-két kivételtől eltekintve - korábban még sosem láthatott a közönség.
A szervezők kiemelik például a nyergesújfalui hun áldozati aranyleleteket, melyekben csatok és különféle veretek mellett többek között egy aranyozott ezüst nyeregveret is található. A kisbárkányi Árpád-kori temető gazdag leletanyaga mellett több sírt is bemutat a kiállítás, amely több mint 400 tárgy segítségével az őskortól a 18. századig kalauzolja a látogatókat.
A tárlat a terepmunka mellett az önkéntesek múzeumi életét is bemutatja, a látogatók így bepillanthatnak a restaurálás folyamatába is.
A közlemény felidézi a nógrádmegyeri éremkincs történetét is: a 17. század elejéről származó, 119 darabos tallérlelet egy családi ház alapozása közben került elő. A tulajdonosnak köszönhetően az érméket szakszerűen tudták feltárni a régészek, akik az ásás közben még kilenc aranyérmét is találtak.
A diósjenői aranylelet ezzel szemben egy hányatott sorsú, különleges tárgyegyüttes, melyet a rendőrség foglalt le. Az illegális keresőzés nyomán előkerült aranytárgyak egy részét menekülés közben a Dunába dobták. Ez jelentősen megnehezítette a régészek munkáját, sajnos kontextus nélkül kellett a tárgyakat feldolgozni, így a leletek tudományos értéke jelentősen csorbult - hangsúlyozzák a szervezők.
A Közösségi Régészeti Programról szólva a közlemény emlékeztet: ennek keretében a múzeum saját szakembergárdája mellett önkéntesek közreműködésével folytat kutatást, tár fel régészeti lelőhelyeket és végzi el a tárgyak feldolgozását.
Az MNM Közösségi Régészeti Programja 2017-ben indult; résztvevői csak tavaly több mint 1600 munkaórát dolgoztak a feltárásoknál. A résztvevők tevékenysége nemcsak a terepi munkát, hanem sokszor a leletek feldolgozását, leltározását is segíti.
A Kincset érő közösség című kiállítás szeptember 4-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06