Kultúra
Focidrukkerek adtak ihletet a Becsúszó szerelem című új magyar vígjátékhoz
Focidrukkerek adtak ihletet Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című új magyar filmjéhez, amely május 27-től kerül a magyar mozikba.
2021.05.15 19:35MTIA Becsúszó szerelem alkotói a film előkészítésekor alaposan beleásták magukat a focidrukkerek világába. Bár az első perctől egy könnyedebb stílusú, humoros történetben gondolkoztak, azért valós helyzetekből merítettek, kölcsönöztek hozzá ötleteket - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
A Nagy Viktor Oszkár rendezőt és a futballfanatikus főhőst játszó Ötvös Andrást több megszállott szurkolóval is összehozta a szerencse, akik betekintést engedtek nekik a mindennapjaikba. Megmutatták nekik, ahogy a kedvenc csapatuk köré szervezik szinte az egész életüket, beleértve ebbe a családi, baráti kapcsolataikat és a munkájukat is. Ezeknek a találkozásoknak, élettörténeteknek köszönhetően az alkotók a focis szubkultúrát még inkább az emberi oldaláról tudták megközelíteni.
A Becsúszó szerelem története szerint Gyula (Ötvös András), az elkötelezett focidrukker és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. Ezzel mindannyiuk életét fenekestül felforgatja: Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt. A magánélete pedig újabb és újabb fordulatokat vesz.
Az új magyar vígjátékot május 27-től vetítik a mozik a Vertigo Média forgalmazásában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06