A fotók a Piros-Fekete Galériában láthatók!

10+1 címmel nyílik kiállítás a Millenárison!

A Fotografus.hu Alapítvány 2003 őszén indította el saját fotóművészeti képzését, azóta több száz hallgató szerzett itt olyan ismereteket, amelyek a közoktatásból szinte teljesen hiányoznak.

2009.02.02 23:30ma.hu

A Millenáris február 6-án nyíló, 10+1 című tárlata a máig lezárt iskolai féléveket és a kiállítók számát is jelenti egyben. Az elmúlt öt év alatt az iskola az ország legnagyobb, tanfolyam jellegű fotóoktatási intézménye lett. 

A március 17-ig, a Piros-Fekete Galériában látható kiállítás azt a minőséget mutatja be, amely a számokon túl van. A tanfolyamok célja, hogy a hallgatók elsajátítsák egyrészt a fotótechnika kreatív használatát, másrészt közvetíteni kívánja számukra a fotográfiai látásmód, ízlésvilág és önkifejezés sajátosságait. A képzésben hangsúlyos a fotográfia hagyományos és modern technikai ismereteinek átadása. 

A képzés háromszintű: a kezdő, haladó és speciális kurzusokon az alapismeretektől az egyes fotográfiai műfajokon át egészen az egy szakterületre koncentráló részletes ismeretek megszerzése egyaránt megoldott. 

A tanárok a művészeti felsőoktatás rendszerében dolgozó, elismert oktatók, ugyanakkor a hatékony tanítás nem kizárólag a hagyományos iskolai ismeretátadás keretei között folyik, ezért a foglalkozásokon a klasszikus tanórai előadás klubszerű, baráti beszélgetésekkel egészül ki.

Fotó: Millenáris Piros-Fekete Galéria


Az iskolát működtető alapítvány a legjobb eredményt elérő hallgatói számára további szakmai támogatást biztosít: segítséget nyújt portfóliók, pályázatok összeállításában, megjelenési alkalmat kínál különböző kiállításokon, publikációkban, az iskola online fotógalériájába pedig bekerülnek az egyes kurzusokon készült kiemelkedő fotósorozatok. 

Az iskola legsikeresebb hallgatói közül sokan tagjai a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, és többen Pécsi József-ösztöndíjasok. 

Kiállítók művészek: Barcza Gergő , Déry Ágoston, Dezső T. Tamás, Erdős Gábor, Érsek-Obádovics Mercédesz, Hermann Gábor, Kneifel Anett, Krajnik István, Mátray Péter, Simonyi Balázs, Trembeczki Péter 

Megnyitó: 2009. február 6., 18.00 óra
A kiállítást megnyitja: Pfisztner Gábor esztéta 

A kiállítás díjtalanul megtekinthető: hétfő kivételével naponta 11.00–19.00 óráig

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.