Dreamhunting címmel adtak ki albumot!
Megjelent a Pop Ivan zenekar legújabb nagylemeze!
A kontrollált káosz legfőbb hazai apostolai hosszas kihagyás után jelentkeztek új hanghordozóval, betöltve azt az űrt, mely 2002-es keltezésű, debütáló korongjuk óta keltett jó okkal hiányérzetet a barokk punk és a dzsessz elkötelezett híveinek körében.
2009.01.22 17:40ma.huA Dreamhunting névre keresztelt album a maga szikár 48 percében igen velősen összegzi a Pop Ivan 10 éves ténykedése alatt elért kutatási eredményeket, az apokalipszis kellős közepén is lankadatlan tomboló lagzi még soha korábban nem volt ennyire fékevesztett.

Az első lemez megjelenése óta eltelt 6 év alatt a zenekar energiáit leginkább az élő fellépésekre fordította: a koncertezésből itthon és külföldön is jócskán kivéve részét, mindenhol nagy tetszést aratva sikerült senkihez sem hasonlítható, mellbevágó erejű zenéjüknek csíráját elvetni, lényegét láttatni, szubsztanciáját beleverni a tisztelt közönségbe.
És mindez most már otthon is hallgatható, a koncertek forró hangulatát sikerrel megidéző Dreamhunting által!
Tehát van új Pop Ivan lemez, van Pop Ivan, válság nincs, mert minden van, ha Popi van!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


