Kultúra
Csaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén
Május 10-ig még elérhetőek.
2020.05.04 23:30MTICsaknem százezren tekintették meg a klasszikus magyar vígjátékokat a hétvégén, május 10-ig virtuálisan elérhetőek többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Mágnás Miska, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba című hazai filmalkotások is - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.
A magyar film napja alkalmából az NFI 20 klasszikus vígjátékot tett ingyenes elérhetővé online április 30-án. Teljes körűen felújítva és digitalizálva látható a Bacsó Péter által 1969-ben rendezett A tanú, a 90-es évek egyik legnagyobb közönségsikere, a Tímár Péter rendezésében készül Csinibaba és Török Ferenc 2001-es generációs kultfilmje, a Moszkva tér is; ezt a három filmalkotást megközelítőleg százezer érdeklődő látta a napokban - olvasható a közleményben.
Mint írják, az NFI Filmarchívum munkatársai a magyar film különböző korszakaiból, nyolc évtized kiemelkedő magyar vígjátékaiból válogattak. A 20 film közül több ezúttal látható először az interneten. A vígjátékokban viszontláthatják az érdeklődők többek között Bodrogi Gyulát, Dajka Margitot, Gálvölgyi Jánost, Gobbi Hildát, Latabár Kálmánt, Mucsi Zoltánt és Pécsi Ildikót is.
A magyar film napját április 30-án ünneplik 2018 óta annak emlékére, hogy ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 1901-ben. A klasszikus magyar vígjátékok május 10-ig a magyarfilmnapja.hu weboldalon érhetők el - zárul az összegzés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


