Programajánló
Semmelweis250 - A Nemzetközi Medikus Zenekar a Müpában ad koncertet
Rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 250. évfordulóját a Semmelweis Egyetem, a jubileumi év kiemelt eseménye az egyetem Medikus Zenekarának koncertje Dubóczky Gergely vezényletével március 10-én a budapesti Müpában.
2020.02.09 22:30MTIAz esten Gustav Mahler I. szimfóniája és Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeménye hangzik el - közölték a szervezők az MTI-vel.
A Semmelweis Egyetem és a Medikus Zenekar erre az alkalomra nemzetközi produkciót hívott életre. Mahler I. szimfóniájának előadásához a hazai zenészekhez a külföldi partnerintézmények hallgatói is csatlakozhatnak. A zenekari pályázatra lengyel, román, szlovén, német, holland, olasz, osztrák, svájci és spanyol hallgatók jelentkeztek.
A budapesti koncert után a zenekar Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is bemutatja a műsort, március 12-én Nagyszombatban, 14-én Prágában, 16-án Krakkóban lépnek fel.
A Medikus Zenekar az elmúlt években több jótékonysági koncertet adott a Zeneakadémián. A kezdeményezést idén is folytatják, így a március 10-i jubileumi koncert jegybevételét a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika udvarában játszótér kialakítására ajánlják föl.
A 12 évvel ezelőtt alakult együttes tagjai elsősorban az orvosi egyetem hallgatói, valamint hazai felsőoktatási intézmények diákjai. A zenekar művészeti vezetője és karmestere 2009-től Dubóczky Gergely.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:16 1 billió 284 milliárd forintnyi közvagyon kerül vissza az államhoz
- 16:41 Apáti Bence nőket gúnyol
- 10:13 Hordótemető bukkant elő a Dunából: 110 fémhordót szedtek ki Újpestnél
- 22:22 Saját madara ölte meg a férfit
- 20:07 Furcsa látvány Cegléden: víz helyett férgek folytak a híres forrásból
- 18:11 Teljes tisztújítás jön a KDNP-ben, Semjén Zsolt a választási vereség okairól is beszélt
- 16:01 Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


