Gyász
Karácsony napján elhunyt Peter Schreier
Karácsony napján 84 évesen Drezdában elhunyt Peter Schreier világhírű német opera- és oratóriuménekes, karmester, a 20. század egyik vezető lírai tenorja.
2019.12.26 19:12MTIA drezdai Kreuzchorban nevelkedett Peter Schreier a szászországi Meissenben született 1935-ben. 1959-ben előbb Drezdában - a Fidelióban az első rabként -, majd 1963-ban a kelet-berlini Staatsoper Unter den Lindenben debütált.
Pályája elején elsősorban lírai tenor szerepeket énekelt, főként Mozart-operákban, volt Tamino A varázsfuvolában, Belmonte a Szöktetés a szerájból című darabban. A budapesti közönség is Mozart-hősként ismerhette meg. Később könnyebb fajsúlyú Wagner-szerepeket is játszott.
Az egykori kommunista Kelet-Németország fő zenei "exportcikke" lett, kiemelkedő dalénekesként bejárta a világot, összesen több mint 60 szerepet énekelt. Karácsonyi albumát 1,4 millió példányban adták el, ez a Német Demokratikus Köztársaságban soha nem látott rekordnak számított.
Még javában játszott operaszínpadokon, amikor az 1980-as években karmesteri pályafutását is elkezdte, vezényelte egyebek közt a Bécsi Filharmonikusokat és a New York-i Filharmonikus Zenekart. Énekesi karrierjét 2005-ben Prágában fejezte be egészségügyi gondjai miatt. Hátproblémák gyötörték, több szívműtéten esett át, cukorbeteg volt. Énekesi tapasztalatait berlini mesterkurzusokon vagy a salzburgi Mozarteumban adta tovább.
A két Németország létezése idején a kelet-nyugati kapcsolatokban híd szerepet töltött be - hangsúlyozták a méltatások, amikor 2013-ban Lipcsében neki ítélték a kiemelkedő zenei személyiségeket jutalmazó Bach-medált a Bach-oratóriumok evangélistáinak ihletett, a Bach-interpretációban mérföldkőnek számító megszemélyesítéséért. Karmesterként is a legjobb Bach-előadók közé számított.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


