Programajánló
Dido is fellép a VeszprémFesten
A brit popzenei szcéna egyik legsikeresebb előadója, Dido is fellép az idei VeszprémFesten július 15-én, a veszprémi História Kertben felállított nagyszínpadon.
2019.12.04 06:30MTIA 17. VeszprémFest fellépői közül a szervezők legelőször Dido nevét hozták nyilvánosságra az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.
Mint emlékeztetnek, az énekesnő több mint 20 éves pályafutása során még sosem járt önálló műsorral Magyarországon, a veszprémi fellépés lesz tehát az első, ahol a magyar közönség élőben élvezheti egy teljes koncerten Dido érzelmes dalait.
Az énekesnő Florian Cloud de Bounevialle Armstrong néven született 1971-ben. Művésznevét édesanyjától kapta Karthágó mondabeli királynője, Didó után, zenei karrierjét pedig bátyja, a Faithless alapítótag Rollo Armstrong segítségével és támogatásával kezdte el.
Pályafutása során több mint 40 millió lemezt adott el, a brit énekesnők közül ő készítette minden idők legsikeresebb bemutatkozó albumát 2001-ben No Angel címmel, amely a mai napig 21 millió példányban talált gazdára, 35 országban platinalemez lett. A No Angel számos díjat - köztük az MTV EMA-t és Brit Awardsot - is hozott az énekesnőnek.
Következő anyaga 2003 őszén jelent meg Life For Rent címmel, amely az Egyesült Királyság zenetörténetének lejobban fogyó albuma lett. Egészen 2008-ig kellett várni a folytatásra, amikor harmadik stúdió albuma, a Safe Trip Home a boltok polcaira került.
Dido negyedik munkája 2013-ban látott napvilágot Girl Who Got Away címmel, és még ugyanebben az évben Greatest Hits című dupla válogatás lemezét is piacra dobta.
Legfrissebb, Still On My Mind című, 2019-es lemezén ismét együtt dolgozott testvérével, Rollóval. Az album kettejük elektronikus tánczene iránti vonzódását, a hiphop és folkgyökerek iránti szeretetét egyaránt tükrözi.
Dido zenei karrierjét többek között olyan slágerek jellemzik, mint a Here with Me, a Thank You, a White Flag, az If I Rise vagy az Eminemmel közös slágere, a Stan.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06