Programajánló
Advent - A Ludovikán is számos programmal várják az érdeklődőket
A hagyományokhoz híven koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és számos karácsonyi programmal várják az érdeklődőket a Ludovikán az adventi hétvégéken.
2019.11.30 20:30MTIA Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közleménye szerint a rendezvénysorozat december elsején, vasárnap 18 órakor a Budapest Ragtime Band koncertjével kezdődik, amelyet az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása követ a Campus téren.
Az adventi programsorozat a szombati napokon folytatódik: december 7-én a Kaláka együttes lép fel. Majd 14-én a Szabadság, szerelem című színházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők Seres Péter rendezésében, 21-én pedig a Monarchia Szimfonikus Zenekar ad klasszikus karácsonyi koncertet.
Ezeken a napokon 13 órától a gyerekeké a terep, akiknek az aktív szórakoztatásáról a Kedvcsinálók Társulata gondoskodik. December 14-én és 21-én délután is érdemes útba ejteni a Ludovikát: egyik napon a Nefelejcs Bábszínház, másikon pedig a Bugócsiga Zenede interaktív gyerekkoncertje mulattatja majd a kicsiket - írta az NKE.
Az ingyenes programok helyszíne a Ludovika vívóterme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


