Kultúra
Moliere műveit minden bizonnyal maga Moliere írta
Régóta terjedő elméletet cáfoltak a kutatók.
2019.11.30 00:30MTIKét francia kutató egy új tanulmányban cáfolta azt a régóta terjedő elméletet, hogy Pierre Corneille volt Moliere "szellemírója". A Science Advances folyóiratban publikált kutatásban leszögezik, hogy kétségtelenül maga Moliere volt a mesterművek szerzője.
Pierre Louys francia költő-író vetette fel egy 1919-ben született cikkében, hogy Pierre Corneille (1606-1684) írta az Amphitryont és más drámákat is, amelyeket Moliere-nek (Jean-Baptiste Poquelin, 1622-1673) tulajdonítanak.
A gyanút a 2000-es évek elején nyelvész kutatók is felkarolták, akik azzal érveltek, hogy Corneille és Moliere stílusa annyira hasonló volt, hogy ez alapján akár Corneille is írhatta a műveket.
Florian Cafiero és Jean-Baptiste Camps, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) és az École nationale des chartes számítógépes nyelvészettel foglalkozó kutatói a szerzői hozzárendelés technológiáit használták az elmélet cáfolására. Ez a módszer az írás- és beszédmód jellegzetességeinek kiterjedt statisztikai elemzésére támaszkodik a szöveg szerzőjének azonosításához. Minden szerzőnek megvan ugyanis a speciális szókincse, jellemző rájuk a szó- és kifejezéskészlet, a nyelvtani szerkesztés. Még akkor is árulkodó ez a jellegzetesség, ha valaki megpróbálja tudatosan egy másik szerző stílusát másolni - ismertette a kutatást a phys.org tudományos portál.
A módszerrel megbízhatóan meg lehet állapítani például középkori szövegek szerzőit, de a titkosszolgálat is használja névtelen fenyegető levelet írók azonosítására.
A két kutató három éven át elemezte Moliere, Pierre Corneille, Paul Scarron, Jean de Rotrou és Thomas Corneille 17. századi francia írók-költők szövegeit. Vizsgálták a rímeket, a nyelvtant, a szókincset és számos más nyelvi elemet. A példátlanul nagy kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy Moliere művei vitathatatlanul jellegzetesen különböznek bármely kortárs szerző szövegeitől.
Éppenséggel Pierre Corneille darabjai állnak tőle a legtávolabb, Scarron vagy Thomas Corneill munkái hasonlítanak leginkább az övéire.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


